BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

New York nélkül is hízik Európa

Bár nem nyitottak ki a New York-i részvénypiacok, a nyuga-teurópai mutatók nélkülük is tudtak emelkedést produkálni. Délután négy óra előtt pár perccel a CAC-40 0,2, a Footsie 0,4, a DAX pedig fél százalékos növekedést könyvelhetett el. Pesten a BUX előnye már 137 pontra hízott, a blue-chipek mindegyike felfelé tört.

2004. január 19. hétfő, 15:56

Az MNB Monetáris Tanácsa - a várakozásokkal összhangban - ezúttal sem változtatott a jegybanki alapkamaton, így az továbbra is 12,50 százalék.

A Fővárosi Bíróság hétfőn elutasította TEBÉSZ által az Amstel/Brau-ügyben a felügyelet ellen benyújtott, adatszolgáltatásra vonatkozó keresetét. A befektetői érdekvédelmi szövetség a befolyásszerzést érintő PSZÁF-vizsgálattal kapcsolatban tett fel öt kérdést a felügyeletnek, ám mivel ebből a PSZÁF hármat már megválaszolt, a TEBÉSZ a keresetet a maradék két kérdésben tartotta fenn

A kormány gazdaságpolitikai döntéseinek megalapozásához kéri az Állami Számvevőszék (ÁSZ) együttműködését Medgyessy Péter miniszterelnök. A kormányfő Kovács Árpádnak, az ÁSZ elnökének hétfőn elküldött levelében azt kéri: a számvevőszék január végéig tájékoztassa kiadáscsökkentő javaslatairól Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminisztert.

Az uniós tisztségviselők szerint gond van az euróval. Míg az osztrák jegybank vezetője az euró erősödésének sebessége miatt aggódik, addig a belga miniszterelnök csak egy újabb emelkedés beindulása esetén látna problémákat.

A GKM február 16-tól elindítja a Multiplikátor képzési programját, amelynek keretében a hazai kis-és középvállalkozások sajátíthatják el a pályázatírás tudományát. A képzést a Nemzetközi Bankárképző Rt. végzi.

Tavaly összesen 5900 milliárd forint volt az APEH bevétele, ami 673 milliárd forint növekedés a 2002. évi adatokhoz képest.

Az eurózóna statisztikai hivatala szerint a térség külkereskedelmi szufficitje novemberben 5,0 milliárd euróra mérséklődött az októberi 9,6 milliárd euróról; egy hónap alatt az import értéke 2,8 százalékkal nőtt, míg az exporté 0,8 százalékkal esett vissza. Egy évvel korábban 9,1 milliárd eurós pluszt mutatott a külkermérleg.

A decemberben zárult első negyedévben több mint 10 százalékkal, 1,6 milliárd euróra emelkedett az német félvezetőgyártó, az Infineon árbevétele. A nyereség 34 millió euró volt, miközben egy évvel korábban 40 millió eurós nettó vesztesége volt a cégnek.

Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága előtt a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert helyettesítő PM-államtitkár a fizetési mérleghiányt megdobó, pozitívan értékelendő tételekre hívta fel a figyelmet.

A Magyarország számára még rendelkezésre álló Sapard támogatási keret kihasználásában az Európai Unióhoz történő csatlakozásig hátralévő négy hónapban jelentős eredmények várhatóak.

Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága előtt ma sem a kormányfő, sem a pénzügyminiszter nem jelent meg, ráadásul az ülés napirendje is felhígulhat.

Az Adótanácsadók Egyesülete értetlenül figyeli a Pénzügyminisztérium és a gépjármű-forgalmazók regisztrációs adóról a nyilvánosság előtt zajló vitáját, mivel álláspontja szerint a február 1-e előtt behozott használt járművek után az arról rendelkező törvény szerint nem lehet a regisztrációs adót jogszerűen követelni.

Németország legnagyobb számítógépes magazinja szerint utazás kategóriában a tavalyi év legjobb megújult honlapja a Magyar Turizmus Rt. egyik népszerűsítő oldala lett

A két állam között 2003-ban aláírt szándéknyilatkozatnak megfelelően a közelmúltban vált lehetővé kínai turistacsoportok Magyarországra utazása. Ennek köszönhetően az első 17 fős kínai turistacsoport január 20-án, az esti órákban érkezik meg Ferihegyre.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet