Egy hetes mélypontra, 1,2609 dollárra csúszott vissza az euró árfolyama csütörtökön, miután hétfőn még 1,29 dollár közelében járt a jegyzés. A vártnál jobb amerikai külkereskedelmi mutató, a német gazdaság gyengélkedése, és az Európai Központi Bank (ECB) vezetőinek intervencióval való fenyegetőzése mind azt sugallták a befektetőknek, hogy zárják európozícióikat. A ma közlése kerülő friss amerikai munkanélküliségi és inflációs adat szintéán javíthat valamicskét a dollár pozícióján. Ennek ellenére nemzetközi elemzők szerint az Egyesült Államok folyó fizetési mérlegének hatalmas hiánya továbbra is Damoklész kardjaként lebeg a zöldhasú kurzusa felett, és amíg az nem szűkül, nem várható jelentős árfolyamjavulás sem.
Kolba Miklós, az ING Bank szakértője szerint az euró további erősödésének jelenleg az ECB intervenciói szabnak gátat, mivel a piaci szereplők nem mernek eurót vásárolni. Ennek ellenére nem lehet leírni annak lehetőségét, hogy az euró/dollár kurzus eléri az 1,30 dolláros szintet, mivel nem lehet tudni, meddig áll ellen az eurózóna jegybankja. Mint mondta, hallhatóak olyan hangok is a piacon, melyek szerint őszre már elérheti a jegyzés az 1,40-es szintet is.
