A nyugat-európai tőzsdék vegyes képet mutattak záráskor, a CAC-40 ugyanis emelkedett, a Footsie süllyedt, míg a DAX pozitív nullában állt meg. A technológiai papírok a tengerentúli nyomás hatására felfelé mozogtak, élükön az ASML, az Ericsson és az Alcatel járt. Szintén jól szerepeltek az autógyártók-részvényei, amelyek átlagosan egy-két százalékkal növelték értéküket. Az Airbus tulajdonosa, az EADS is jó napot zárt, a Guardian ugyanis tudni véli, hogy a cég vezette konzorcium nyeri el a brit hadügy 13 milliárdos pályázatát. Az SAP azonban kiábrándította befektetőit, a szoftveróriás forgalma ugyanis a gyengülő dollár miatt várhatóan három százalékkal marad el a múlt évi szinttől. A rossz hír megpecsételte a részvény sorsát és a mélybe rántotta a francia Cap Gemini és Atos Origin kurzusát is. Londonban a Tesco homályosította el a befektetők derűlátását, aki jelentős mennyiségű sajátrészvényt dobott piacra, hogy növelje pénzállományát. Szintén rosszul szerepelt a Lloyds bank részvénye, miután a társaság pénzügyi igazgatója váratlanul távozott a cégtől.
