Minden eddiginél veszélyesebbé vált a tengerentúli fogyasztók költekezési mániája: miközben a lakosok az utóbbi három év gazdasági kátyúi közepette újabb és újabb adósságokba verték magukat, az ipar és a szolgáltatószektor léte a minél nagyobb fordulatszámon folyó fogyasztástól függ. Az egyszeri amerikai lakos hamar hozzászokott a kilencvenes évek végének gazdasági boomjához, a hároméves recesszió azonban nem lassította le költekezési vágyait. Az akkori megnövekedett keresletre sok cég gyorsan reagált a kínálat növelésével, ám a 2000. évi lefékeződéskor inkább az agresszív „rátukmálást” választották a társaságok a vállalat karcsúsításával szemben, bízva a kereslet fennmaradásában. A fizetésemelések elmaradása nyomán fogyasztónk „kénytelen” volt tehát bankjához fordulni újabb és újabb hitelekért.
A fogyasztási láz odáig fajult, hogy jelenleg több autó fut az utakon az országban, mint ahány regisztrált vezetői engedély van, a fogyasztói kiadások pedig a bruttó hazai termék (GDP) hetven százalékát teszik ki. A fogyasztói hitelek és a jelzáloghitelek az átlagfizetéshez viszonyítva sosem látott mértékűre emelkedtek az Egyesült Államokban és a háztartások hitelállomány-szintje sem járt még soha ilyen magasan. Ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy az alapkamat évtizedes mélypontjai nyomán a jelzáloghitelek kamatai is történelmi minimumra csúsztak.
Megoldás egyelőre nincs, bár a G–7 két héttel ezelőtti ülésén elhangzott intés a nagyobb árfolyam-rugalmasságról többek között épp a dollár gyengülését volt hivatva szolgálni. Ezzel éppen a külföldi javak iránti kereslet visszaszorítását próbálták elérni, amelynek hatására talán csökkenthető lesz a folyó fizetési mérleg öt százalék körüli hiánya is. A harc nem lesz könnyű, hiszen csaknem minden szereplőnek a saját személyes érdekei ellen kell dolgoznia, de az adósságlufi kipukkanása az internetcégek becsődölésénél is mélyebb gödörbe taszíthatja a világ legnagyobb gazdaságát.
