Szász Károly A tanú című filmhez hasonlította az egy éve zajló, ellene irányuló leváltási kísérleteket a Népszabadság mai számában olvasható interjúban, s úgy vélekedett, hogy hamarabb született meg az eltávolítási döntés, mint ahogy érveket találtak volna az indokláshoz. A PSZÁF elnöke szakmai vizsgálatot sürgetett, az Állami Számvevőszék vagy egy független testület részvételével.
A felügyelet elnöke cáfolta azokat a felvetéseket, hogy a PSZÁF munkatársai közül egyesek munkaköri feladataikat is megbízási szerződés keretében végeztek el: megbízási szerződés alapján pluszjuttatást csak a többletmunkát végzők kaptak. Szász azzal kapcsolatban, hogy az egyre szélesedő politikai vitában felügyeleti információk jelennek meg a sajtóban elmondta: a belső vizsgálat szerint nem PSZÁF-forrásból kerültek a sajtóhoz az adatok.
A K&H-sztoriról szólva az elnök kijelentette, hogy a Pannonplasttal kapcsolatos eljárás egy szokványos vállalatfelvásárlási ügynek indult, és jó ideig senki nem gondolta, hogy ez lesz belőle. A Pannonplast-vizsgálat lezárását követően határozták el, hogy vizsgálatot indít a felügyelet a K&H Equitiesnél.
A visszaélésekkel kapcsolatban Szász leszögezte, hogy pusztán felügyeleti eszközökkel a világon sehol nem sikerült még bűncselekményeket megakadályozni de megelőzni sem. A PSZÁF elnöke szerint a nemzetközi gyakorlat alapján a felügyelettől annyi várható el, hogy nagyjából annyit tudjanak a vizsgált pénzintézetről, mint az adott bank menedzsmentje. Szász nincs meggyőződve arról, hogy a bank és a brókercég vezetőinek pontos képük volt arról, mi zajlik a K&H Equitiesnél, milyen ügyei voltak Kulcsár Attilának. Ha mégis volt, akkor részesei voltak a bűncselekménynek, és hallgattak róla.
Szász az interjúban úgy vélekedett, hogy ha nincs a Pannonplast-vizsgálat, Kulcsár elvileg akár még ma is azt tehetné, amit korábban. Ellenben a felügyelet felfigyelt rá, és csak ezt követően lépett fel a többi hatóság. Szász elmondta, az összes ügyfélkövetelés és ennek fedezete mind a felügyelet, mind a brókercég és mind az elszámolóház nyilvántartásában egyezett. Kulcsár ügyfélkörén belül a kiemelt ügyfelek vonatkozásában van néhány ügyfél terhére eltérés. A tényleges kár nagyságát az el nem ismért követelések peresítése után lehet majd megállapítani. A K&H Equitiesnek szeptember 10-ig kell bejelentenie a számára határozatban előírt ügyfélegyeztetések lefolytatásának eredményét. Az interjú végén a felügyelet elnöke leszögezte, hogy a bank ügyfeleit és betéteseit nem érte kár.
Az új orosz-brit olajóriás, a TNK-BP is ajánlatot készül tenni a román állami olajtársaság, a Petrom többségi részesedésére - írja mai számában a román Ziarul Financiar.
A gazdasági napilap értesülése szerint - melyet a Dow Jones ismertetett - a brit BP és a Tyumen Oil tulajdonosai (az Alfa Group és az Access/Renova) által létrehozott TNK-BP fejlesztési stratégiát dolgoz ki Kelet-Európára.
A román kormány a Petrom 33,34 százalékát adná el a kiválasztott vevőnek, ak aztán tőkeemeléssel növelheti 51 százalékosra a részesedését. A szándékleveleket szeptember 19-ig kell elküldeni, a Ziarul szerint eddig az orosz Lukoil került szóba komoly érdeklődőként, a lengyel PKN pedig úgy nyilatkozott a héten, hogy a magyar Mollal közösen tenne ajánlatot.
Júliusban tovább csökkent a vezetékes telefon-fővonalak száma Magyarországon, ám a fővonalra várakozók aránya nőtt, s többet is telefonáltak, mint júniusban - derül ki a Hírközlési Felügyelet jelentéséből.
A bekapcsolt fővonalak száma tovább csökkent júliusban, a nyár közepén 3 616 103-et tartott nyilván a statisztika. Ezzel az elmúlt négy hónapban 26 ezerrel csökkent a fővonalak száma. A 100 lakosra jutó fővonalak száma 35,82-ről 35,74-re csökkent (2002 májusában még 36,61-en állt a mutató), miközben a 100 fővonalra jutó várakozók száma 0,19-ről 0,23-ra nőtt. Az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama júniushoz képest kismértékben, 0,2 perccel 226,1 percre emelkedett, az átlagos hívások időtartama 2,84 percen stagnált.
Nem változott a telefonellátottság sem: a háztartások 72 százaléka rendelkezett vezetékes távbeszélő készülékkel. Július végén az ISDN fővonalak aránya 16,35 százalék volt, azaz a növekedési ütem 0,02 százalékpontra lassult a júniusi 0,07, illetve a májusi 0,10 százalékpont után.
A holland Heineken sörgyártó 450 fővel csökkenteni akarja hollandiai alkalmazottainak számát, hazai piacának romlására hivatkozva. Az osztrák BBAG-csoport, ezen belül a Brau megvételére készülő csoport közleménye szerint az átszervezés 70 millió eurójába kerül majd az idei mérlegben.
A fejlett piacok keresletének gyengülése miatt az utóbbi időben Kelet-Európa és Dél-Afrika felé forduló sörgyártó jövő héten teszi közzé első féléves eredményét, amellyel kapcsolatban már júniusban profitwarningot adott ki.
A gyékényesi vámhivatal belépő vasúti forgalmában csütörtök délután egy Romániába tartó konténert vontak ellenőrzés alá a pénzügyőrök - közölte a VPOP. A fuvarokmányon nem tüntették fel, hogy milyen cipőket tartalmaz a rakomány, ezért a vámosok tételes vizsgálatot tartottak. A szállítmány több mint 11 ezer pár, Nike és Adidas márkajelzéssel ellátott, a kihívott szakértő megállapítása szerint hamisított sportcipő volt.
A közel 210 millió forint értékű lábbeliket a vámhivatal lefoglalta (vagyis a pénzügyőrök közel húszezer forintos párankénti árat határoztak meg), majd ismeretlen elkövető ellen áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást indított.
A németországi munkavállalók körülbelül ötödét foglalkoztató autószektor augusztusban 265,1 ezer gépkocsit állított elő. Ez az egy évvel korábbinál 31 százalékkal kevesebb, miközben az iparág kivitele 32 százalékkal 183,1 ezerre zuhant. Az iparági szövetség szerint az elmúlt hónap a szabadságolások csúcsidőszaka volt, s több gyárban egy-két hétre le is állt a termelés.
A pihenés és a kánikula a vásárlásokat nem vetette vissza annyira, mint Franciaországban vagy Olaszországban: a német újautó-eladások éves összevetésben 5 százalékkal 232 ezerre csökkentek, vagyis az idén ezzel mindössze 1 százalékos süllyedés következett be.
