A szeptember 11-től november 10-ig tartó időszakban nyújthatják meg papírjaikat a Mol-tulajdonosok, azokat ugyanis fizikai részvényből dematerializálttá alakítják át. A fizikai részvények november 11-től érvénytelenek, a helyettük kibocsátott papírokat az olajipari társaság a tőzsdén értékesíti. Az igazgatóság javasolja a nyomdai uton előállított papírt birtoklóknak, hogy az esetleg még részvényeiken lévő osztalékszelvényeket váltsák be, amit a Postabank fiókjaiban tehetnek meg.
A rendőrség tanúként hallgatja ki a K&H Equities ügyfeleit miután a múlt héten lezárult a bank és az ügyfelek közötti számlaegyeztetés - tudta meg a Magyar Hírlap Magyar György ügyvédtől.
A K&H három csoportra osztotta az ügyfeleket: azokra, akiknek egyértelmű szerződései és számlái vannak, őket kifizeti, a második csoportban azok az ügyfelek szerepelnek, akikkel egyeztet, mert jogos követelésüket kiegyenlíti, s végül a harmadik csoportba azokat sorolta, akikkel nem is egyeztet, hanem mindenképpen megvárja a büntetőeljárás végét - nyilatkozta a kisbefektetők egy részét képviselő ügyvéd, aki érzékeltette: megőrzi azokat az ügyfeleit, akik az első két kategóriába tartoznak, ám nem vállalja a harmadikba tartozó ügyfelek jogi képviseletét.
Felhatalmazás hiányában Magyar György nem válaszolt arra, hogy G. Gábort, a Betonút Rt. egyik vezérigazgató-helyettesét - akit a rendőrség már korábban négyszer tanúként kihallgatott - meggyanúsították-e valamilyen bűncselekmény elkövetésével.
Továbbra sincs megegyezés a kormány és az Európa egyik legdrágább autópályájaként nyilvántartott M5-öst üzemeletető AKA Rt. között a sztráda bevonásáról a matricarendszerbe, de elképzelhető, hogy külső segítséggel végül mégis megoldódik a helyzet. A Népszabadság mai számában megjelent cikk szerint lehet, hogy a túl kemény tárgyalópartnernek bizonyuló jelenlegi AKA tulajdonosokat az állammal jó kapcsolatokat ápoló, a Nemztei Színházát és a Milleniumi városközpontot is építő TriGránit Rt. váltja fel fel.
A lap információi szerint a Demján Sándor nevével fémjelzett cég többször képviseltette magát a gazdasági tárca és az AKA meghatározó tulajdonosai, a francia Bouygues és az osztrák Bau Holding között zajló háttéregyeztetéseken. Magukat megnevezni nem kívánó források szerint Bartha Ferenc a TriGránit elnöke - látszólag a Bouygues felkérésére - közvetítői, irányító feladatokat lát el ezeken a megbeszéléseken.
Bartha Ferenc cáfolta, hogy bármiféle szerepe lenne az ügyben. Mindenesetre a GKM valóban jóval könnyebb helyzetbe kerülne, ha a TriGránit - az üzemeltetésből származó tisztes haszon reményében - kivásárolná valamelyik AKA tulajdonost, a kanadai-magyar társaság ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján jóval együttműködőbb tárgyalópartnernek tűnik.
A francia és olasz autópiaccal ellentétben a nyár fellendülést hozott az Egyesült Államokban: a gépkocsieladások közel két éve nem látott ütemben nőttek, bár az egy évvel korábbitól 0,8 százalékkal elmaradtak.
A három nagy amerikai autógyártóból kettőre súlyos vereséget mért a külföldi konkurencia: a Ford eladásai 13 százalékkal estek vissza, a Chrysler pedig történelmi vereséget szenvedett, vagyis most először kevesebb kocsit tudott eladni az USA piacán, mint a Toyota. A japán cég Lexusokat is magába foglaló eladásai egyébként 11 százalékkal nőttek, s túlszárnyalták 200 ezer darabos szintet, ami rekordot jelent.
A Ford a harmadik negyedévben - az augusztusi áramszünetekre hivatkozva - kibocsátásának visszafogására kényszerült, míg az éves szinten 0,7 százalékos forgalomcsökkenést elszenvedő General Motors több autót gyártott. A Fordhoz és a Chryslerhez hasonlóan a GM piacrészesedése is vékonyabb lett, hiába költött a detroiti trió autónként átlagosan mintegy négyezer dollárt kedvezményre, illetve más, vásárlásösztönző praktikára.
Csak a személygépkocsikat nézve, a Toyota márkájú autók voltak a legnépszerűbbek, több kelt el belőlük, mint a Fordokból vagy a GM-hez tartozó Chevroletekből. A Chrysler kisteherautói viszonylag jól fogytak, miközben a személyautó-eladások 29 százalékkal zuhantak.
A Honda is jól szerepelt, eladásai 11 százalékkal nőttek, a Nissan pedig 14,2 százalékos bővülést mutatott fel. A kisebb, nem amerikai autógyártók sem szégyenkezhetnek, a Hyundai 6, a Subaru 11, a BMW 7,2 százalékkal növelte forgalmát, miközben a Volkswagen modelljeiből 3,5 százalékkal kevesebb talált vevőre.
A Pénzügyminisztérium adókoncepciójában a szerencsejátékok pénzbeli nyereménye utáni adó 20-ról 25 százalékra, a tárgynyeremények utáni adó 25-ről 35 százalékra emelését javasolja - írja a NAPI Gazdaság.
A szerencsejáték-szervező, valamint a különféle ajándéksorsolást szervező, illetve kezdeményező cégek többsége a pénz-, illetve a tárgynyereményt nettó értéken hirdeti meg. A cégek tehát a nyertesek helyett befizetik a jogszabályok szerinti személyi jövedelemadó-összeget (szja). A legnagyobb befizetőnek a számsors- és a fogadásos játékokat lebonyolító Szerencsejáték Rt. (SzRt.) számít, amely tavaly a kifizetett nyereményösszegek után szja-ként több mint tízmilliárd forinttal hizlalta a költségvetést, 3 milliárd forinttal többel a 2001. évinél.
A bejelentésköteles nyereményjátékok, illetve -akciók után befizetett szja 2002-ben 431 millió forintot tett ki, ami 153 millióval haladta meg az azt megelőző évit - derül ki a Szerencsejáték Felügyelet (SzF) összesítéséből. Nem számít forgalomcsökkenésre az SzRt., ha a forrásadót a jövő évtől öt százalékponttal emelnék, hiszen e tervezett változás nem érintené a nyereményalap-képzést, s ezért ugyanúgy vonzóak maradhatnak a különféle sorsjátékok nettó nyereményösszegei, mint eddig - tájékoztatta a NAPI Gazdaságot Somorai László, az állami lottótársaság kommunikációs igazgatója.
Furcsán hatna, ha a gyártó, illetve a szolgáltató cégek nyereményjátékaira csábító prospektusok alján kis betűvel szerepelne: a nyeremény utáni adót a nyertesnek kell állnia - mondta Szegő Klára, a Coop-Hungary Rt. (CH) gazdasági igazgatója. Szerinte ha emelkedik a nyeremények utáni forrásadó, akkor a cégeknek növekvő marketingköltségekkel kell kalkulálniuk. Ugyanezt erősítette meg a reklámpiac egyik meghatározó társasága, a GGK-csoporthoz tartozó GGK Direct ügyvezetője, Csomor Tamás is. Szerinte az esetleges külön adókulcs növekedése a cégek nyereményjáték-büdzséjében nagyjából 10 százalékos eltérést okoz, ami az igazán nagy játékszervezők esetében elenyésző összeg.
Az SzF, amely a szerencsejátékok és az ajándéksorsolások engedélyezésével, illetve nyilvántartásával, valamint ellenőrzésével foglalkozik, tavaly a megelőző évinél csaknem hétszázzal több, 2934 ajándéksorsolásos játékot regisztrált, amiből 42 volt bejelentésköteles - tájékoztatott Oravecz László főosztályvezető. Az elmúlt öt évben a legalacsonyabb összegű nyeremények 200-300 forintot értek, a legértékesebb pedigegy 20 milliós balatoni nyaraló volt.
