BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ

Általánossá vált a rosszkedv Európában, alig félórával nyitás után már a felfelé kezdő FTSE 100 is csökkent 0,22 százalékkal, a DAX és a CAC 40 pedig csak folytatta a megkezdett irányt 1, illetve 0,84 százalékos eséssel. Az S&P futures 3,10 pontos mínuszban van. A BUX 40 ponttal gyengült, mindegyik vezető részvény árfolyama csökken.

2003. július 10. csütörtök, 09:50

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma adja be ajánlatát a Mol, az OMV és az orosz Rosztnyeft a horvát INA privatizációjára. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Népszabadságnak adott interjújában kiemelte: a Mol, az OMV, a lengyel PKN és a görög Hellenic Petroleum eddig is megvoltak a térségben egymás mellett, és meglesznek ezután is. Az OMV kelet–nyugati irányban, a Mol inkább észak–déli irányban terjeszkedik. A Mol hisz a Balti-tenger és az Adria közötti térség átlagot meghaladó növekedési lehetőségében. Elférnek egymás mellett, függetlenül attól, ki nyeri az INA-ért folyó versenyt. Ez hamarosan kiderülhet, mert a ma leadandó pályázatokról előreláthatólag már hétfőn tárgyal az INA privatizációjával foglalkozó tanács, amit a horvát miniszterelnök, Ivica Racan vezet. Egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy a horvát kormány kinyilvánította: a legmagasabb ár és az átláthatóság a legfontosabb számára, és mindhárom céget alkalmas pályázónak tartja. Július 17. körül várható a döntés.
A Népszabadság felvetésére, miszerint lapértesülések szerint az OMV lesz a győztes - mert a Mol partnerséget kínál, a horvátoknak viszont készpénzre van szükségük - Hernádi közölte: a Mol ajánlata is készpénzes, emellett a horvát állam számára felajánlják a lehetőséget, hogy ha kívánja, részesedést szerezzen a Slovnaftból és a Molból, és remélhetőleg az INA-ból kialakuló közép-európai vállalatcsoportban.
A gázüzlet eladására vonatkozó kérdésre válaszolva a Mol-vezér emlékeztetett rá: a kormány az ellátás szempontjából fontos feltételeket kötött ki, meg kell őrizni a gázszállításban és a rendszerirányításban a Mol jelentős befolyását. Az új gázárszabályozással pedig a lakosság számára kedvezményes árat tesz lehetővé. Méghozzá az eddigiektől eltérően úgy, hogy az ne okozzon veszteséget se a Molnak, se a többi fogyasztónak, és ne függjön attól sem, ki a gázüzlet tulajdonosa. 2004 januárjától jövedelmezővé válik a gázüzlet, és még a felújításokra, fejlesztésekre is jut majd pénz. Attól nem fog változni a lakossági gázár, ha történetesen a Mol eladja a gázkereskedelemmel vagy tárolással foglalkozó részlegét. A gázüzletág eladását illetően az igazgatóság őszre kért döntés-előkészítő tájékoztatást az ügyvezetéstől, akkorra válik ismertté az új szabályozás összes részlete, és a jövedelmezőségre gyakorolt hatása is.

Egyre nő a K&H Equitiesnél kirobbant sikkasztási botrány. Az ügyvezető szerint a bank több felsővezetője is érintett az ügyben. A nyomozóhatóság birtokába jutott két dokumentum, melyeken több politikus, jelenlegi és volt miniszter neve is szerepel. A rendőrség nem adott ki körözést Kulcsár Attila ellen. A K&H Equities károsultjainak teljes állománya elérte a 20 milliárd forintot. Az érintett 60-70 befektetőből eddig egy jelezte, hogy számlájáról 500 millió hiányzik.
A rendőrség nem adott ki körözést Kulcsár Attila ellen. A bróker ügyvédjén keresztül ugyanis megígérte: jövő héten bemegy a Teve utcába. A Magyar Hírlap szerint Kulcsár ellen 1999-ben piramisjáték szervezésének vádjával már folyt rendőrségi vizsgálat. A bróker azonban akkor megúszta pénzbüntetéssel, ami azt is jelenti, hogy jogi értelemben nem büntetett előéletű.
Mint ismeretes, Kulcsár szerdán a Portfólió.hu portálon közölte, hogy az ügyben több banki felső vezető is érintett, s korábban nyomásgyakorlásra vallotta, hogy ő a felelős. Kulcsár a brókercégnél és annak bankjánál párhuzamosan állt alkalmazásban, jelentési kötelezettséggel Rejtő E. Tibor vezérigazgatónak és Zarnóczi Tibor vezérigazgató-helyettesnek tartozott. Külön utasításra foglalkozott egy meghatározott ügyfélcsoporttal. A Népszabadság úgy tudja, a K&H Bank belga tulajdonosai menesztik Rejtő E. Tibort, a bank sajtóosztálya azonban tegnap tagadta a hírt.
Az ígért éves szinten 20-30 százalék hozamokat havonta a megbeszélt időben egy futár készpénzben szállította a befektetőkhöz, pontos kimutatással - írja a Magyar Hírlap. Szolgálataiért a Kulcsár húszszázalékos jutalékot vont le, készpénzben.
A Világgazdaság szerint a nyomozók birtokába jutott két dokumentum. Ezek egyike az ügyvezető Kulcsár Attila karácsonyi üdvözlőlistája, amelyen több politikus, jelenlegi és már leváltott miniszter, országos ismertségű polgármester, vállalkozó és médiaszemélyiség is megtalálható.
A másik a Kulcsár-vallomás mellékleteként az általa kezelt ügyfélszámlákat és az azokon szereplő összegeket tartalmazza. A több tíz, száz millió, illetve esetenként milliárd forintos tételek mellett megtalálhatóak a Pannonplast-felvásárlásban érintett társaságok és magánszemélyek nevei, illetve tetemes összeggel szerepel egy budapesti kerületi önkormányzat is. A Betonút Rt. neve mellett található a legnagyobb, 11,8 milliárd forintos tétel.
A K&H Bank tájékoztatása szerint jelenleg telefonon és levélben egyeztetnek azon ügyfelekkel, akik érintettek a szabálytalan befektetési tanácsadói tevékenységgel kapcsolatban - írja a NAPI Gazdaság. A brókercég egyeztetésének célja a valós adatok megállapítása, a tényleges egyenlegeket a cég jogos követelésnek tekinti. A csoport közleménye szerint minden jogos követelésért helytállnak, a K&H Equities, tulajdonosa, a K&H Bank, s annak tulajdonosai, az ABN Amro és a KBC Bank biztosítják ennek fedezetét. A kár értéke a csoportnál szerint több milliárd forint is lehet, azonban ennek felmérése még folyamatban van.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) részben megsemmisítette a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) júniusi döntését, amellyel 4,8 milliárd forint összértékű, 1510 alsó- és középkategóriás személygépkocsi, valamint áruszállító tehergépkocsi beszerzésére határozott - írja az mti.hu.
A Summit Motors Hungary június 11-én indított jogorvoslati eljárást a döntőbizottságnál, mivel véleményük szerint az MKGI jogtalanul zárta ki a társaságot a közbeszerzési eljárásból - mondta Deli Betty, a KD elnöke. A döntőbizottság határozata szerint a közbeszerzési törvény alapján jogszabálysértés történt. Sérült ugyanis az ajánlatadók közötti esélyegyenlőség elve azzal, hogy a Summit nem kapta meg azt a faxértesítést, amelyben az MKGI a megajánlott autók bemutatását kérte, így nem tudta járműveit bemutatni.
Emiatt a KD megsemmisítette az ajánlatkérő döntését azon részteljesítésekben, amelyekben a Summit is pályázott. Így a 2/a alsóközépkategóriás részteljesítésben, ami 300 darab, 980,2 millió forint összértékű autóra vonatkozott, továbbá a 2/b alsóközépkategóriás részteljesítésben, ami 327 millió forint értékű beszerzés, valamint a 4/a középkategóriás részteljesítésben, amely összesen 783 millió forintos megrendelést jelent a győztesnek.
Az MKGI-nek vagy újra kell értékelnie az adott járműkategóriák pályázatait, vagy pedig új közbeszerzési eljárást kell kiírnia.

A mezőgazdasági termékek árszínvonala idén májusban az előző évihez képest 5,2 százalékkal növekedett, ám az első öt hónap egészében így is csaknem azonos volt az előző évivel.
Az öthavi dráguláson belül a növénytermelésé 2,4 százalékkal nőtt, míg az élő állatok és állati termékeké 5,1 százalékkal csökkent.
Az idei első öt hónapban a gabonafélék árszintje 7,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A kukorica 18 százalékot drágult, míg Az élelmezési célú burgonya ára 23,8 százalékkal emelkedett.
A zöldségféléknél az árak átlagosan 9,9 százalékkal növekedtek 2003 első öt hónapjában. A fejes saláta ára 30 százalékkal növekedett, a paradicsom piaci értékesítési ára 7,4 százalékkal csökkent.
A vágóállatok termelői ára 10,7 százalékkal elmaradt az előző év január-májusitól, ezen belül a vágósertés termelői ára 19,3 százalékkal, a vágóbaromfié 3,9 százalékkal csökkent, a vágómarha ára 2,6 százalékkal, a vágóborjú ára 23,6 százalékkal emelkedett. A tehéntej ára nem változott, a tyúktojásé 6,5 százalékkal lett alacsonyabb.

A Yahoo Inc. internetes médiatársaság negyedéves profitjai bőven megduplázódtak - derül ki a tegnap közzétett gyorsjelentésből. A zárás utáni kereskedésben mégis mintegy 4 százalékkal esett az árfolyama, mert a befektetők ennél is jobb eredményt vártak.
A Yahoo megduplázta második negyedéves profitját, a tavalyi 21,4 millió dollárról 50,8 millióra emelve az eredményt, így az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 8 centre nőtt az egy évvel korábbi 3 cent után - derül ki a Wall Street zárása után közzétett gyorsjelentésből. Az eredmény elsősorban az online hirdetéseknek és a fizetős szolgáltatásoknak köszönhető - a hirdetési bevételek 219,2 millióra emelkedtek az egy évvel korábbi 151,7 millióról. A Yahoo az év egészében a tavalyi 1,26 milliárdról 1,31 milliárdra akarja növelni árbevételét, az üzemi eredményt pedig 375-ről 400 millióra.
A Yahoo árfolyama a zárás után a jó eredmények ellenére is mintegy 4 százalékkal estek a Nasdaq 35,29 dolláros záróárához képest, mert a Wall Street-i elemzők az elértnél is magasabb profitra számítottak

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet