A gazdasági fellendülésbe vetett hit 2,1 pontos emelkedést hozott a Dow Jones ipari átlagnak, amely végül 8 78135 ponton fejezte be a napot, az 1 556,69 ponton záró Nasdaq Composite nyeresége pedig meghaladta a 3 százalékot.
A technológiai index erősödését alapvetően a biotechszektor okozta, azon belül is a korábbi botrányhős ImClone Systems, lévén egyre többen fűznek nagy reményeket a vállalat rákgyógyszeréhez. Az Altria részvényesei azonban a rally ellenére is veszteségekkel voltak kénytelenek szembesülni, miután az utóbbi néhány hét száguldása nyomán a UBS Warburg vételről semlegesre minősítette le a dohányipari papír ajánlását. A Boeing azután került lejtőre, hogy a Moody's negatívra változtatta a cég hitelbesorolásának kilátásait.
