A Deutsche Telekom (DT) közel két év után először tudott negyedéves profitot felmutatni, így nem csoda, hogy a társaság papírja közel öt százalékkal hízott. A DT gyorsjelentése nyomán nekilódult az európai távközlési ágazat, a France Télécom részvényét a cég adósságainak Standard & Poor's általi felminősítése is segítette az emelkedésben. Jót tett a frankfurti befektetők hangulatának az is, hogy az acélipari ThyssenKrupp is a vártnál jobb eredményeket produkált. Kellettek is a jó hírek, hisz váratlanul kiderült: a német gazdaság 0,2 százalékkal zsugorodott az év első három hónapja során. A Linde azonban elszomorította a részvényeseit a vártnál rosszabb első negyedéves eredményeivel, miután a papír árfolyama közel öt százalékkal esett vissza.
New Yorkban három nap után először indultak emelkedésnek az indexek, miután a heti munkanélküliségi adat némileg jobb lett a vártnál. A befektetőket az sem zavarta, hogy elemzők szerint a termelői árindex áprilisi óriási esése deflációhoz, és azzal együtt újabb recesszióhoz vezethet. A piaci szereplők optimizmusát segítette az is, hogy a két szoftvergyártó, a Computer Associates és az Intuit is a vártnál jobb negyedévről számolt be. A hírek nyomán fölfelé indult a chipszektor is. Zárásra a Dow 0,76, a Nasdaq 1,07, míg az S&P500 0,79 százalékkal emelkedett.
A dollár jelentősen erősödött, jelenleg egy euró 1,1396 dollárt ér, de tegnap este ennél erősebb pozícióban is volt az amerikai valuta.
