A Mezőgép Rt. árbevétele 2003 első negyedévében 42,5 százalékkal, 4,926 milliárd forintra forintra növekedett 2002 első negyedévének 3,457 milliárd forintjához képest. A bevételek közel háromnegyedét hozó autóipari tevékenység árbevétele 1,141 milliárd forinttal, vagyis 46,2 százalékkal
jelentősen nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, míg a mezőgazdasági gépgyártás árbevétele 328 millió forinttal, azaz 33,3 százalékkal emelkedett.
A Mezőgép 2003 első negyedévében a megelőző évi 9 milliós mínusz után 148 millió forint árfolyamveszteséget szenvedett el, alapvetően a hitelek forinterősödés miatti árfolyamveszteségének betudhatóan.
Az üzemi tevékenység eredménye közel 500 százalékkal 327 millió forintra ugrott, ezzel az árbevétel 6,6 százalékát tette ki, az egy évvel korábbi 1,6 százalékkal szemben. A legnagyobb hatást az üzemi (üzleti) tevékenység eredményére az értékesítés önköltségének és az általános költségek
árbevétel arányos csökkenése gyakorolta.
A cég nettó nyeresége az év első három hónapos időszakában 109 millió forint volt, szemben a tavaly első negyedévi 21 millió forintos veszteséggel. A részvényenkénti eredmény 14 forint lett.
