Az OTP Bank Rt. 1995 óta töretlen a fejlődést mutat, az év első három hónapja rekordnegyedévnek számít, hiszen a saját tőkére számított nyereség (ROE) éves szinten 33 százalékkal, az eszközarányos megtérülés (ROA) 2,85 százalékkal nőtt, szemben a tavalyi 26,2, illetve 1,99 százalékkal.
Az OTP Bank az első negyedévben az előzetes adatok szerint 17,564 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el a magyar számviteli szabványok szerint, ami az egy évvel korábbit 64,9 százalékkal haladja meg.
A bank nettó konszolidált eredménye 20,5 milliárd forintra rúgott, ami az egy évvel korábbit 57 százalékkal haladja meg, s a NAPI Gazdaság elemzői konszenzusánál pedig 4 milliárd forinttal nagyobb. A csoportszintű mérlegfőösszeg - amely eddig jellemzően a bankrendszer átlagánál kisebb ütemben nőtt - az első negyedévben 23 százalékos bővülést mutatott fel. Ebben a szlovákiai leány konszolidálása is közrejátszott, de alapvetően a régi részlegeké volt a főszerep.
Az OTP Bank úgy tudta növelni nettó kamatmarzsát az első negyedévben, hogy a kamatszint március óta csökkent. A hitelintézet kamatbevételei 3 százalékkal nőttek, a kamatkiadások ugyanakkor 4,1 százalékkal csökkentek. Ez utóbbit az ügyfélkihelyezések jelenetős növekedése révén sikerült elérnie a társaságnak.
A nem kamatjellegű bevételek 54 százalékkal 21 milliárd forintra nőttek, ebből 4,8 milliárdot a kártyaüzletág hozott, további 5 milliárdot pedig a jelzáloghitelekhez kapcsolódó jutalékbevételek adtak.
A banküzemi - nem kamatjellegű - kiadások csupán 4,1 százalékkal emelkedtek, vagyis egyértelműen a nem kamatjellegű bevételek és kiadások eltérő bővülési üteme adja az 56 százalékos eredménynövekedés zömét.
A banki hitelállomány minősége kismértékben romlott, a minősített - azaz az átlagnál kockázatosabb - állomány 8 százalékkal nőtt. A teljes céltartalék-állomány 21 milliárd forintot tett ki, ezen belül a Dunaferr-rel szemben fennálló 7,7 milliárdos hitelre képzett 2,75 milliárd forint céltartalék nem változott, míg az OTP Faktoring Rt.-vel szembeni követelés és az erre képzett céltartalék növekedett.
Ami az OTP-csoport számait illeti, a leányok a konszolidált adózott eredményhez 2,9 milliárd forinttal járultak hozzá. A leányvállalatok közül a növekedés motorja az OTP Jelzálogbank volt, amely meghétszerezte nyereségét, s adó előtt 1,5 milliárdos profitot mutatott fel. Az Alapkezelő csaknem egymilliárd, a Merkantil-csoport 0,9 milliárd, a Garancia Biztosító pedig 0,5 milliárdot hozott. Az OTP Banka Slovakia 33 millió forinttal forinttal járult hozzá a csoportszintű eredményhez. A szlovákiai leány mérlegfőösszege 125 milliárd forintot tett ki, ez a csoport mérlegfőösszegének 4 százaléka, míg a nyereség tekintetében a volt IRB a csoport profitjának 0,16 százalékát termelte meg.
A konszolidált, nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti 19 milliárd forint konszolidált nettó eredmény elmaradt a magyar számviteli szabványok alapján számítottól, alapvetően a forint árfolyamváltozása miatt. A devizapozíciók elszámolása egymilliárdos különbséget okozott, további 0,7 milliárdot pedig a külföldi pénznemben nyilvánatartott követelések hoztak össze.
