A mutató erősödéséhez nagyban hozzájárult, hogy a májusi gázáremelés hírétől fűtve a Mol árfolyama 3,8 százalékkal ugrott meg. Az OTP kurzusa 1,5 százalékkal nőtt, a Matávé azonban 0,6, a Richteré pedig 0,1 százalékkal csökkent.
Pénteken délután a forint rekord magasságban, 14,92 százalékon állt meg a bankközi devizapiacon a sáv erős oldalán, mindössze 8 bázispontra a sáv erős szélétől. A kereskedők szerint a magyar valuta hétfőn elérheti a 15 százalékos sávszélt.
Bejöttek a lakossági szempontból pesszimista, a Mol-t tekintve viszont derűlátó várakozások: a kormány 2003. január 10-i döntése értelmében május 15-től a lakossági fogyasztók körében 12, az egyéb fogyasztók körében (az 500 m3/óra teljesítményszint feletti fogyasztók kivételével) 15 százalékos egyszeri áremelésre kerül sor. Az áramárak a várakozásoknak megfelelően már februártól emelkednek.
Mégsem volt "tiszta spekuláció", s a Salamander mégis bezárja 900 főt foglalkoztató bonyhádi gyárát, a Sabona Kft. üzemét. A cipőiről ismert konszern a márkakollekcióval foglalkozó műszaki fejlesztési részleget ugyanakkor kornwestheimi központjából áthelyezi Martfűre, másik magyarországi üzemébe, a Saltis Kft.-hez. A magyarországi érintettek még nem kaptak hivatalos értesítést.
A KSH előzetes adatai szerint a magyar ipari termelés 2002 novemberében az előző év azonos időszakához viszonyítva 4 százalékkal, az év első tizenegy hónapjában pedig 2 százalékkal emelkedett.
Az APEH pénteki közleménye szerint a magánszemélyek adóbevallásában az egyszázalékos rendelkező nyilatkozattal a kiemelt költségvetési előirányzatot támogató összegeket a költségvetési törvény értelmében a parlagfűmentesítésre és a népegészségügyi program feladatainak támogatására kell fordítani. A kiemelt költségvetési előirányzat technikai száma: 1153.
A Nemzeti Sport információi szerint Várszegi Gábor, az MTK Hungária és a Ferencváros tulajdonosa, életben tartója és üzleti irányítója kapcsolatba került a Vasas vezetőivel, ezt a hírt azonban az angyalföldi vezetők sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarták - írja az mno.hu.
A tervezett 65 milliós nyereség helyett várhatóan 226 millió forintos veszteséggel zárta a múlt évet a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. - írja a a Világgazdaság. A romló teljesítmény oka a csökkenő bevétel, valamint az árvíz és a Gellért téri csőtörés miatt megnőtt kiadás.
A Magyar Állami Operaházban a Szféra Estély, illetve a Gellért Szállóban az Apor-bál nyitja meg január 18-án a báli szezont. A jegyek közül akad, amelyik csak 12 ezer forintba kerül, az Operabál páholyjegyének ára 700 euró. A szervezők a nyereség teljes egészét vagy pedig jelentős részét jótékony célokra fordítják.
Január 15-ig jelentkezhetnek a diákok az egyetemek és főiskolák keresztféléves képzéseire. Idén 17 intézményben mintegy ötezer hely várja a továbbtanulni vágyókat - írja az ekormanyzat.hu.
Továbbra is a globalizáció élvonalában halad Magyarország - legalábbis így véli az A. T. Kearney tanácsadó cég és a Foreign Policy Magazine tanulmánya. Az éves rendszerességgel közzétett globalizációs rangsorban Magyarország a 23. - megelőzve például Olaszországot, Görögországot és Japánt. Az első helyen - a 2002-es évhez hasonlóan - újra Írország végzett.
Még e hónapban a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába kerülhet a Szikra Lapnyomda Rt. - írja a a Világgazdaság. A vásárlással kapcsolatban fél éve a felek szándéknyilatkozatot írtak alá, azóta a szükséges könyvvizsgálatok is elkészültek. Ha létrejön az egyezség, a Ringier önálló vállalatot hoz létre a nyomda működtetésére, s továbbra is vállalja meglévő lapjainak nyomtatását.
December hónapban 101 ezer dolgozó vesztette el munkahelyét az Egyesült Államokban, ami jóval felülmúlja a 20 ezer főről szóló elemzői várakozásokat. Az egész évet tekintve nettó 181 ezer munkahellyel kevesebb maradt a tengerentúli országban.
A német ipari megrendelések novemberben a várt csökkenéssel szemben 1,7 százalékkal növekedtek. A bővülés kizárólag az export érdeme, hiszen a belföldi megrendelésállomány zsugorodott.
Az EU-csatlakozást követően Észtország lakosságának mintegy fele szeretne külföldön dolgozni - derül ki egy friss közvéleménykutatás eredményeiből, amelyekről az euro.hu számolt be.
Még orosz mércével mérve is kemény az idei tél. Az ország észak-nyugati felében 25 000 lakos vacog fűtés nélkül, mivel a rekordhidegben, amely néhol a mínusz 45 fokot is eléri, széttörtek és működésképtelenné váltak a fűtéscsövek.
A Moody's hitelminősítő pénteken "Baa3"-ra minősítette a Deutsche Telekom (DT) hiteleit, ami mindössze egy osztályzattal van csak a "bóvli" kategória fölött. A kilátások stabilok, az indoklás szerint a cégnek nincs kilátása arra, hogy elérje a korábban maga elé kitűzött adósságcsökkentési célt.
A davosi világgazdasági fórum eddig Salzburgban tartott európai csúcsértekezlete elköltözik Salzburgból, és idén már Dublinban lesz: ezt a rendezők közölték levélben Salzburg polgármesterével - írja a FigyelőNet.
Franciaország bruttó hazai terméke (GDP) az elmúlt év harmadik negyedében - összhangban a korábbi becslésekkel - 0,2 százalékkal haladta meg a második negyedévit, amikor az első három hónaphoz képest 0,4 százalékos növekedés történt - jelentette a francia statisztikai hivatal.
