A vezető részvények mindegyike veszített értékéből. A Mol papírjának kurzusa 1,9 százalékkal 5 200 forintra módosult, miután a cég az új év első napjára rögtön üzemanyag-áremelést jelentett be. A Matáv-részvény árfolyama 1,5, míg az OTP-é 2,0 százalékkal csökkent, így előbbi 808, míg utóbbi 2 200 forintot ért záráskor. A nap vesztese a blue chipek körében a Richter papírja volt, melynek kurzusa 2,3 százalékkal esett és 14 650 forinton állapodott meg. Riválisa az Egis részvénye ugyanakkor 2,2 százalékkal növelte értékét, így árfolyama 13 700 forintra ugrott. Szintén nyereséges napot zárt az IEB, melynek kurzusa egészen 1 701 forintig jutott, ami 4,9 százalékos emelkedésnek felel meg.
