BUX 142511.88 0,54 %
OTP 46730 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

HÉTFŐ ESTI ÖSSZEFOGLALÓ

Emelkedéssel zárt London és Párizs: a FTSE-100 1,1, a CAC-40 0,2 százalékkal emelkedett. A DAX ellenben másfél órával zárás előtt 1,9 százalékos mínuszban állt. New Yorkban a Dow 0,4, a S&P-500 0,2 százalékkal nőtt, a Nasdaq viszont 1,2 százalékkal ugrott meg. A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe a BUX hétfőn 107,99 pontos, vagyis közel 1,4 százalékos előnnyel 7 885,39 ponton zárt.

2002. december 23. hétfő, 18:30

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mutatót leginkább az OTP részvény 3,9 százalékos hízása húzta fel, de emelkedett a Matáv és a Mol is, 0,5, illetve 0,6 százalékkal. A gyógyszerpapírok közül a Richter 1,5 százalékkal növelte értékét, az Egis kurzusa azonban 2,2 százalékkal bukott.

Az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 172 nem ellenében elfogadta a 2003. évi költségvetést. Jövőre az államháztartás bevételi főösszege 4741 milliárd 603,7 millió forint, kiadási főösszege 5310 milliárd 575,4 millió forint lesz, így 2003-ban az előre tervezett hiány 568 milliárd 971,7 millió forint körül alakul.

A Mol Rt. bejelentette, hogy a kollektív szerződés értelmében év végi jutalomként 2002. december 2-án munkavállalóknak juttatott Mol részvényekből további 1691 darabot írt jóvá a munkavállalók értékpapírszámláin. A társaság emellett további 241 darab Mol-részvényt juttatott a Fiatal Tehetség Program keretében 19 munkavállalónak.

Hárommilliárd forintos állami támogatással rendezik meg jövőre a magyarországi Forma-1-es versenyt. Az idei Magyar Nagydíj kiérdemelte a világ legjobban rendezett Forma-1 futama címet.

A Pannon GSM és a Westel összekapcsolja MMS-küldő központjait, így Európában elsőként biztosítják, hogy nem egy előfizetői táborba tartozó ügyfelek egymásnak, mobilról-mobilra küldhessenek ilyen típusú üzenetet.

A kereskedelmi csatornákon a hét végén befejeződött valóságshow-k, illetve az ezekhez kapcsolódó interaktív részvételi formák - elsősorban az SMS-ek és a telefonhívások - tetemes profitot hoztak mind a tv2-nek, mind pedig az RTL-Klubnak, de a telefonszolgáltatók sem jártak rosszul. A tv2 esetében a bevétel meghaladhatja az egymilliárd forintot, az RTL-Klub ugyan több interakciót számolt el, bevétele azonban szerényebb volt - derül ki a Magyar Hírlap összeállításából.

A költségvetési tartalék terhére biztosítják majd a Terror Házától elvett támogatás pótlását - idézte Medgyessy Péter kormányfő Parlamentben elhangzott szavait az Origo. Az Andrássy út 60-ban működő intézménytől Pető Iván, SZDSZ-es képviselő javaslatára a múlt héten vettek el 150 millió forintot. Pető nem ért egyet a kormányfővel.

Romániában is figyelni fog a Nagy Testvér, már folyik a jelentkezők kiválasztása a február közepén induló, első romániai Big Brother valóságshow-ba - írja a Transindex. A licenc tulajdonosa a korábban a Legyen Ön is milliomos helyi verzióját is elindító Prima TV, a fődíj 50 ezer dollár, azaz több, mint 11 millió forint, szemben a magyarországi, 16 milliós nyereménnyel.

A Deutsche Bank AG, a UBS AG, a Credit Suisse Group és más európai bankok életét jövőre még több rossz hitel teheti nehézzé, a gazdaság bizonytalankodása miatt sok hitelfelvevők képtelenné válhat a felvett összegek visszafizetésére - írja a Bloomberg.

A svéd Volvo kétezer autóbuszt adott el a kínai Dazhong Transportation cégnek, az ügylet értéke 193 millió dollár volt. A Dazhong a leggazdagabb kínai város, Shanghai második legnagyobb tömegközlekedési cége. A Shanghai Sunwin Bus Corp. - amely a harmadik legnagyobb kínai járműforgalmazó, a Shanghai Automotive Industry (Group) Corp. felét birtokolja - 50 százalékát magáénak tudó svéd társaság célja,hogy a kínai piacon a városi buszok szegmensében az elsőség megszerzése. A Sunwin nemrégiben ezer Volvo busz szállítására kapott megrendelést a Shanghai Bashi Industrial-tól.

Az orosz gazdaság idén 11 hónap alatt 4,2 százalékos növekedést produkált, szemben a tavalyi egész éves 4,1 százalékkal. Arkagyij Dvorkovics gazdasági és kereskedelmi miniszter szerint novemberben - hó/hó alapon - zéró körüli volt a bővülés, ám ez csak hozzávetőleges külkereskedelmi adatokat tartalmaz. a miniszter szerint az ipari kibocsátás január-novemberben 0,8 százalékkal nőtt.

Recesszió előtt állnak az eurózóna gazdaságai - vélekedik a Morgan Stanley az euro.hu szerint. A befektetési bank a térség jövő évi növekedési kilátásait 0,4 százalékponttal 1 százalékra mérsékelte. A borúlátó prognózisok feltehetően további kamatcsökkentésre késztetik az Európai Központi Bankot.

Második hónapja emelkedik a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe. A 86,7 pontos eredmény a várt 86,5 pontnál és a novemberi 84,2 pontnál magasabb lett, ám nem érte el az előzetes becslést, mely 87,0 pontot prognosztizált.

Örülhetnek az amerikai gazdaság feltámadásában bízók, az ország polgárainak kiadásai novemberben július óta a leggyorsabb ütemben növekedtek - jelentette a Bloomberg.

Németországnak jelenleg nincs pénze az Irak elleni háború finanszírozásához - mondta vasárnap a Bild című lapnak Hans Eichel pénzügyminiszter, aki szerint egy esetleges katonai beavatkozás kapcsán lyukak keletkezhetnek a német büdzsében.

A brit gazdaság az elmúlt három év leggyorsabb növekedését produkálta az idei harmadik negyedévben. A nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint július-szeptemberben 0,9 százalékkal nőtt a GDP, szemben az előző három hónap 0,8 százalékos bővülésével. Év/év alapon a növekedés megközelíti a 4 százalékot, a bővülést - ami gyorsabb mint a dotcom boom 1999-es csúcspontján volt - az építőipar húzta.

A Samsung Electronics a fejlett félvezető-memória ipar egyik vezető szállítója bejelentette, hogy a szuperszámítógépek területén vezető szerepet játszó Cray Inc. a Samsung RDRAM technológiáját választotta Cray X1 szuperszámítógépéhez. A Cray az X1-et - amely hivatalosan a napokban mutattak be - a világ legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépének szánja.

A Coca-Cola Femsa, a Coca-Cola üdítőitalok legnagyobb latin-amerikai palackozója bejelentette, hogy felvásárolja a Panamerican Beverages-t. A 2,7 milliárdos akvizícióval a Femsa a világ második legnagyobb Coca-Cola palackozójává válik.

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDEN OLVASÓNKNAK!

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet