Tovább csökkentek Japánban a részvényárak, aminek következtében 19 és féléves mélypontra esett a tokiói értéktőzsde Nikkei-225 indexe. Legjobban a bankszektor papírjainak árfolyama esett.
A Nokia vezérigazgatója és elnöke, Jorma Ollila szerint a következő években világszerte jelentősen nőni fog a mobiltelefonok eladása, a nemzetközi gazdasági helyzet gyengélkedése ellenére.
Úgy tűnik a GlaxoSmithKline-nak nincsenek új gyógyszerek a tarsolyában, legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy Jean-Pierre Garnier vezérigazgató nem kíván a közeljövőben nyílt napot tartani a kutató-fejlesztó részlegnél - írja a Times of Londonra hivatkozva a Bloomberg.
A Swiss Life, miközben a cég ellen vizsgálat folyik egy alap ügyében, mely állítólag a cég vezetői számára jött létre, 1,1 milliárd svájci frank (760 millió dollár) értékben kínál részvényt nem egészen a piaci érték feléért, hogy tőkéhez jusson.
A legfrissebb adatok figyelembe vétele után az előzetesen közölt 60,0 pontról 63,6 pontra nőtt szeptemberben a legfontosabb makrogazdasági mutatók értékei alapján készített aggregált, előretekintő gazdasági mutató Japánban - közölte a japán kormány.
Szeptember végén a magyar nemzetgazdaság 13,8 milliárd eurós nettó adósságállománya 600 millió euróval, a 4,2 milliárd eurós nettó devizaadósság pedig 100 millió euróval volt nagyobb az egy hónappal korábban feljegyzett szintnél - derül ki a jegybank adataiból. Szeptember végén a jegybanki tartalékok értéke 10,3 milliárd euró volt, a végleges statisztika pedig 366 millió eurós folyó deficitet mutat az első őszi hónapban.
A háztartások operacionális nettó finanszírozási képessége - azaz a szektor inflációszűrt megtakarítása - októberben meghaladta az utóbbi hónapokban mért értéket, a trend azonban továbbra is a pénzügyi megtakarítások alacsony szintjét mutatja. A pénzügyi megtakarítás alapvetően forintbetétben képződött, de értékpapír-befektetéseit is tovább növelte a szektor. Októberben folytatódott az ingatlanhitelek több hónapja tartó dinamikus növekedése - közölte előzetes adatait a jegybank.
Az építőipari termelés volumene szeptemberben munkanaptényezővel kiigazítva 26 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberit, az előző havinál pedig a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint 0,8 százalékkal volt magasabb - közölte a KSH. A kimagasló dinamika ezúttal is nagy részben az útépítéseknek volt köszönhető.
