A BÉT-en az erősödést a Richter és az OTP papírjai vezették, melyek 3,1, illetve 3,5 százalékkal növelték értéküket. A Mol részvénye 0,5 százalékkal hízott, a Matáv-papír viszont 0,4 százalékos csökkenéssel zárt.
A Globus Rt. bejelentette, hogy már megszületett a Csabai Konzervgyár eszközeinek eladásáról szóló szerződés, illetve a Nagykőrösi Konzervgyár minősített többségi tulajdonának megszerzését érintő előszerződés.
A Raiffeisen Bank Rt. az első háromnegyed évben 10,2 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 11,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban felmutatott 9,15 milliárd forintot - jelentette be a társaság.
Ljubo Jurcic horvát gazdasági miniszter cáfolta egyes horvát újságoknak azt a hírét, hogy Horvátország az orosz Rosznyeftnek fogja eladni az INA horvát kőolaj- és földgázipari vállalat 25 százalékát + 1 részvényét, hogy ennek fejében nagy üzletekhez jusson Oroszországban.
Közel egymilliárd dollár egyszerűen eltűnt Angola tavalyi költségvetéséből. Az IMF ezen felül kiderítette, hogy az elmúlt 5 évben összesen több mint 4 milliárd dollárnak veszett nyoma, miközben az emberbarát országok és szervezetek nagy segélyeket utalnak a korrupt afrikai államnak.
Afrika harmadik legnagyobb országát, a Kongói Demokratikus Köztársaságot nemzetközi vállalatok, elsősorban német, belga, brit és amerikai cégek közreműködésével módszeresen kifosztják - állítják az ENSZ szakértői. A nyersanyagok illegális kitermeléséről a Biztonsági Tanács felkérésére készült, hétfőn közzétett tanulmány szerint több afrikai állam, miután kivonta hadseregét a Kongói Demokratikus Köztársaságból (a volt Zaire-ból) nemzetközi kartellt hozott létre az ország kirablására.
Az utóbbi időben sokat szenvedett mobilgyártók, a Motorola, a Lucent Technologies és a Nortel együttesen szeretnék bevenni a legnagyobb fejlődésű piacot, Kínát. A több száz millió dolláros üzlet jól jönne a triónak, melyek forgalma, valamint részvényeinek értéke nagyot zuhant az utóbbi egy év során.
A GE Capital egyesíti pénzügyi szolgáltatásait segítő európai call centereit, s a GE European Operations Services (GEOS) nevű új központot a magyar fővárosban indítja be a következő év első felében - értesült a Budapest Business Journal (BBJ). A központ a társaság nyugat- és közép-európai ügyfeleit és leányvállalatait szolgálja ki, az ötszáz fős gárda toborzása az idén nyáron kezdődött meg. Nemrégiben a Diageo Plc hozta létre Budapesten saját, hasonló európai központját.
A szlovén Lek gyógyszergyár fő részvényesei bejelentették: elfogadják a svájci Novartis megnövelt vételi ajánlatát, amely mintegy 860 millió dollárra értékeli a vállalatot - értesült a Reuters. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a svájci kérő megszerezheti a legnagyobb tőzsdén jegyzett szlovén céget. A Lek részvényárfolyama 11 százalékkal ugrott meg ma délelőtt a hír nyomán.
A Novartis új ajánlata részvényenként 105 ezer tolár (446,4 dollár) a korábbi 95 ezer helyett, a lehetőséggel november 4-ig lehet élni. A Novartis legalább 51 százalékos részesedést akar szerezni a Lekben, főleg azért, hogy növelni tudja kapacitását az Augmentin generikus változatának gyártására. A Lek 27,5 százaléka két állami kézben levő alapé, két helyi befektetési alap pedig együtt 7 százalékot mondhat magáénak.
Az OMV ajánlatot tett a délnémetországi BP-töltőállomásokra - értesült a Handelsblatt. Az osztrák kőolajipari csoport a jelenlegei 4,5 százalékról 10 százalékra akarja növelni részesedését a bajorországi benzinforgalmazásban - idézte az újság az OMV vezérigazgatóját, Wolfgang Ruttenstorfert.
Az osztrákok már korábban megvettek 151 bajorországi benzinkutat a Martin GmbH-tól, illetve a Royal Dutch Shelltől. A BP-nek el kell adnia mintegy 800 németországi töltőállomását, valamint egy ingolstadti finomítóját, mert ez volt a feltétele annak, hogy megvehesse az E.ON olajüzletágát. A Lukoil már értésre adta, hogy ajánlatot készül tenni a Németország északi részén található BP-kutakra, az ugyancsak orosz Tatnyeft pedig állítólag a déli országrész 340 BP-kútját nézte ki magának.
Az első negyedévi forgalom üteme nem tartható, a jó eredmény csak egyszeri anomália eredménye, igazából a helyzet igen nehéz - vélekedett a Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer, akit a Reuters idézett. A szoftveróriás a múlt héten még szép nyereséggel lepte meg a piacokat, s javított bevételi és eredményprognózisán is.
Kizárólagos jogot szerzett a Luksusowa vodkát gyártó lengyel Polmos Zielona Gora vállalat megvásárlására az Absolut Vodkát is jegyző svéd Vin & Sprit alkoholgyártó csoport.
