A javulás elsősorban a vártnál magasabb forgalomnak köszönhető, de több bevétel származott az információk értékesítéséből és az internetes jelentési rendszerből is. A sajtótájékoztatón a hónap kibocsátója díjat három cég is megkapta: szeptemberben a Matáv, a Mol és az OTP részesült az elismerésben. A Matáv képviselője az árfolyam alakulásával kapcsolatban elmondta, hogy a csökkenés elsősorban nem fundamentális okokat, csupán a szektor nemzetközi megítélését tükrözi, így a papír jelenleg alulértékelt. A Mol képviselője úgy nyilatkozott, hogy a cég sajátrészvényvásárlása még nem zárult le, az ebből kialakítandó portfolió feltöltése után pedig a részvények akár akvizíciós eszközkent is szóba jöhetnek a Mol regionális terjeszkedése során.
