A Matáv papírja 3,9, az OTP-é pedig 0,6 százalékra esett, ezzel előbbi árfolyama 700, utóbbié 2 000 forint alá süllyedt. A Richter papírja 1,1 százalékot veszített értékből, a Mol-é azonban 0,1 százalékkal erősödött.
Ha 3-4,5 százalékkal nőnek a bruttó bérek 2003-ban a versenyszférában, akkor a gazdasági növekedésnek megfelelő megfelelő lesz a reálbérek növekedése jövőre. Egyebek mellett ez is megfogalmazódott abban a kiegészítő tanulmányban, amelyet a kormány korábbi, az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak benyújtott elemzéséhez csatolt - mondta el Kiss Péter munkaügyi miniszter a kormány pénteki ülését követő sajtótájékoztatón. A miniszter hozzátette, a tanulmány nem javaslat, mindössze egy felvetés.
A tavalyi csökkenés után az idén újra növekszik Magyarországon a szénsavas üdítőitalok és a gyümölcslé fogyasztása. A sörivási kedv stagnált az idei első hét hónapban - tette közzé a GfK Piackutató Intézet.
Az elmúlt hónapban a várt növekedés helyett mérséklődött az amerikai munkanélküliség. Szeptemberben az augusztusi 5,7 százalék után, illetve szemben a prognosztizált 5,9 százalékkal 5,6 százalék lett az Egyesült Államok munkanélküliségi rátája. Az eurózónában eközben egyértelműen rossz makroadat látott napvilágot. Nem elég, hogy szeptemberben visszaesett az a térség feldolgozóipari termelése, a szolgáltatószektor teljesítménye szintén gyengült, ráadásul a csökkenő kereslet és a világgazdaság bizonytalanságai miatt felgyorsultak az elbocsátások is. Az eurózóna motorja, a német gazdaság sem pörög, legújabb prognózisában a Deutsche Bank a korábbi 0,5 százalék helyett már csak 0,1 százalékos növekedést - azaz gyakorlatilag stagnálást - vár az idén.
Recessziótól félhetnek az ázsiai gazdaságok is, számukra az Egyesült Államok nyugati partját sújtó kikötői sztrájkok jelentenek fenyegetést. A sztrájkok nyomán napi egymilliárd dollárnyi import marad távol az amerikai piactól, s ez főként az ázsiai exportőröket, azon belül is az autógyártókat érinti súlyosan. A Nissannál már a gyárak leállítását tervezik, amennyiben a helyzet a jövő héten sem oldódik meg.
Az oroszországi olajkivitel az idei kilencedik hónapban naponta 3,34 millió hordóra nőtt, az augusztusi 3,26 milliós átlag után. A teljes termelés pedig 7,84 millióra bővült 7,76 millió hordóról - adta hírül az orosz olajtárca.
A harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest több mint 40 százalékkal kisebb nyereségről számolt be a világ legnagyobb alumíniumgyártó cége, az amerikai Alcoa Inc. A társaságot a kínai és orosz gyártók által támasztott verseny, az alumínum árának esése, illetve az engergia drágulása sújtja.
