BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az OTP lát fantáziát a BCR-ben

Az OTP Bank Rt. Romániát már korábban is elsődleges akvizíciós célországként jelölte meg, ugyanakkor a konkrét ügyletnél is érvényesíteni kívánja befektetési politikájának hagyományosan prudenciális szempontrendszerét - jelentette ki Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese azzal kapcsolatban, hogy a Bank Austria Creditanstalt és az OTP Bankcsoport konzorciuma pályázik a romániai Banca Comerciala Romana (BCR) megvásárlására.

2002. szeptember 10. kedd, 08:44

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A két bank közös közleményében emlékeztet arra: az OTP Bank Rt. 2002. június 15-én jelezte érdeklődését a román privatizációs szervezetnek a BCR privatizációjában való részvétel iránt - írja az ebroker.hu.
Az azóta eltelt időszakban az OTP Bank sikeres tárgyalásokat folytatott a Bank Austria Creditanstalttal (BA-CA), a német HypoVereinsbank-csoport tagjával, amelynek eredményeként a BCR 51,88%-os részvénycsomagjának megvásárlására közös ajánlatot kíván benyújtani a két pénzügyi vállalatcsoport - áll a közleményben. A két bankcsoport szeptember 6-án erősítette meg pályázati szándékát, amelyben egymást mint konzorciális partnert jelölték meg. A közlemény szerint a román hatóságok pozitív döntése esetén a BA-CA és az OTP Bankcsoport az együttműködési megállapodásnak megfelelően - a közös tanácsadókkal - együtt világítja át a BCR-t. A releváns átvilágítást követően határoznak az együttes pályázati ajánlat benyújtásáról.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet