A francia börzét a Vivendi tartja mozgásban, miután a társaság hárommilliárd eurós hitelkeret megszerzéséről tárgyal.
A Vivendi részvénye 10 százalékkal emelkedett ma, és ismét 10 euró fölé került az árfolyama. (A múlt héten több mint 40 százalékkal zuhant a részvény.) Az emelkedésben emellett a biztosítótársaságok papírjai járnak élen, az Allianz 4,7 százalékkal 130,4 euróra, az Aegon 6,4 százalékkal 15,13 euróra drágult. A Nokia négy százalékkal ér többet mint pénteken, 14,16 eurót adnak papírjaiért.
A piaci szakértők az emelkedésre nem látnak különösebb magyarázatot, bizonyos részvények szerintük egyszerűn már elég olcsóvá váltak az elmúlt hónapok visszaesése után. Az Allianz az Aegon és a Nokia például egyaránt idei maximális P/E értékük (árfolyam/részvényenkénti eredmény) felén forognak.
Az amerikai piacok a vártnál kisebb emelkedéssel kezdték a kereskedést, a Dow és az S&P 2-2, a Nasdaq 3 pontos pluszban van.
Az euró kissé gyengült, egy euróért 0,9780 dollárt adnak.
Gerhard Schröder német kancellár hétfői telefonbeszélgetésükön tájékoztatta Megyessy Péter miniszterelnököt, hogy a berlini árvízcsúcs résztvevői egyetértettek abban, hogy az Európai Unió pénzügyi alapjai hamarabb nyíljanak meg Magyarország és a tagjelölt országok előtt az árvízi védekezés és helyreállítás céljaira.
