A cégnél ugyan a belföldi értékesítés bővült, de a külpiacok nagyon rosszul teljesítettek, így a nettó árbevétele 34,04 milliárd forintra rúgott, ami mindössze 2,6 százalékos bővülést jelent. Bár a bruttó eredmény nőtt, az értékesítés közvetett költségei és az egyéb ráfordítások is jelentősen emelkedtek. Az üzemi eredmény így felére, 118 millió forintra csökkent, ezt tovább apasztotta a 44 millió forintos pénzügyi veszteség. Az adózás előtti eredmény ezek után már csak az egyhatodát érte el az egy évvel ezelőtti értéknek, amit az összesen több mint 100 millió forintos adókifizetések negatívba fordítottak át.
A cég indoklása szerint a második negyedév közepétől a sokáig versenyhátrányt jelentett, hogy az alacsony uniós sertésfelvásárlási árak meghaladták a magyarországi árakat, de a csoport eredményére kedvezőtlenül hatott az erős forint is.
