A szerződés megkötésére a Mazowiecki Vajdaság megbízottjával egy később
egyeztetett időpontban kerül sor. Richter Gedeon Rt. minden további ezzel kapcsolatos információt a szerződés aláírását követően fog nyilvánosságra hozni - fogalmaz a közlemény.
Korábbi, a magyar cég által meg nem erősített értesülések szerint a Richter 200 millió zlotyt (körülbelül 47 millió dollárt) fizet a tavaly 35 millió dollár árbevétel mellett 3 millió dollár adózott profitot felmutató Polfa többségi részesedéséért; az összeg a vételár mellett a jövőbeni befektetéseket is tartalmazza.
A régióban eddig inkább zöldmezős beruházások révén terjeszkedő Richtertől már évek óta várják az elemzők a „nagy akvizíciót". Korábban is felröppent hír egy-egy lengyel célpontról, de igazán csak tavaly nyáron szánta el magát a közmondásosan óvatos - a befektetők szívének ezért is kedves - kőbányai menedzsment a nagy ugrásra.
Bogsch Erik korábban kijelentette, hogy a lengyelországi bevásárlás után (a 35 millió dollár árbevételű és kilencszáz dolgozót foglalkoztató Polfa Grodzisk 51 százalékának megvétele után) a Richter a következő öt évben nem tervez újabb bevásárlást a térségben.
Ha megvalósul a 200 millió zloty, vagyis mintegy 12,7 milliárd forint kifizetése, az alighanem radikálisan csökkenti a Richter kamatbevételeit.
A lengyel üzem és az oroszországi termelőegység erőteljes fejlesztése után 2007-ben a csoport termelésének 20-25 százalékát már a külföldi érdekeltségek adják majd.
Az ügylet tető alá hozása csúszott kissé, hiszen a lengyel kincstárügyi miniszter júniusban úgy fogalmazott, hogy még abban a hónapban aláírhatják a Polfa Grodzisk lengyel gyógyszergyár többségi pakettjének eladásáról szóló szerződést a magyar Richter Gedeon Rt.-vel, és „jó üzletnek" minősítette a tranzakciót. A tárgyalások lengyel kormányváltás, illetve amiatt lassulta le, hogy a hírek szerint az eladó a Polfa 900 dolgozójának sorsát szerette volna megnyugtatóan rendezni, a Richter viszont a vállalat környezetvédelmi hagyatéka miatt aggódott. Az viszont mindenképp a mielőbbi megegyezés felé hajthatta a lengyel illetékeseket, hogy az első félévben meglehetősen gyengén alakultak az ország privatizációs bevételei.
