A felügyelőbizottságból visszahívták Vági Mártont, Balázs Pétert, Beszteri Sárát, Kék Mónikát és Szűcs Istvánt.
Az új testület tagjává választották Somfai Róbertet, Zsámboki Bertalant és Winkler Ágnest.
A közgyűlés az igazgatóság tagjai közül Bartal Róbertet, Csomós Józsefet, Nemes Károlyt, Regenye Etelkát és Telkes Györgyöt visszahívta.
Gyuris Dániel, aki egyben a bank vezérigazgatója továbbra is a testület tagja marad.
A közgyűlés külső igazgatósági tagnak megválasztotta Egressy Zoltánt, Oláh Lajost és Vági Mártont, míg új belső igazgatósági tagnak Harmati Lászlót.
Az új összetételű igazgatóság a közgyűlést követően megtartott első ülésén Vági Mártont választotta meg elnöknek, aki eddig az FHB felügyelőbizottságának elnöke volt.
A közgyűlés módosította a bank alapító okiratát. Az FHB a jövőben a nemzetközi tőkepiacokra is kiterjesztheti forrásgyűjtési tevékenységét. A módosítás alapján a bank külföldön is jogosult tevékenységét, vagy annak egyes elemeit gyakorolni, illetve fiókintézetet, kirendeltséget vagy képviseletet létesíteni.
A rendkívüli közgyűlés elfogadta a bank első félévi üzleti tevékenységéről szóló beszámolót. Az FHB az első hat hónapban 100 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, a bank mérlegfőösszege 52,7 milliárd forintra, a 2001. év véginek mintegy másfélszeresére nőtt.
Az ügyfelek hitelállománya a tavaly év végi 31,2 milliárd forintról 48,5 milliárd forintra, jelzáloglevél-állománya 26,7 milliárd forintról 41,6 milliárd forintra nőtt.
