BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ

A határozottan lefelé kezdő európai tőzsdéken javultak a kedélyek, a FTSE 100 már csak 0,14, a DAX 0,10 százalékkal csökkent fél 10-kor, a CAC 40 pedig egyenesen pluszba került, ha csak 0,09 százalékkal is. A forint minimális gyengüléssel kezdett, 11, 54 százalékra került a sáv erős oldalán. Ma az EGIS tette közzé gyorsjelentését, a féléves beszámoló alapján - a cég üzleti éve október elsejével kezdődik - a dinamikusan növekvő értékesítés egyelőre nem látszik az üzleti eredményen. Ennek ellenére az adózás előtti eredményt 3,8 milliárd forintra növelni tudta a gyógyszergyár, ami megfelel az általa előre jelzettnek.

2002. május 10. péntek, 09:45

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az EGIS 27,7 milliárd forintos árbevétele mintegy 10 százalékkal jobb a bázisidőszakénál, az értékesítést mind bel-, mind külföldön sikerült növelni. Az export növekedése különösen január és március között volt dinamikus, itt továbbra is növekszik a keletre irányuló szállítások mennyisége. A működési általános költségek több mint ötödével nőttek, itt a kutatás és fejlesztés ráfordításai jelentették a legnagyobb tételeket. Elsősorban a jelentősen megnövekedett költségek járultak ahhoz hozzá, hogy az első féléves üzleti eredménye mindössze 4,5 milliárd forint lett, ami ugyan a terveknek megfelel, de 31 százalékkal kisebb a bázisidőszakinál. Az, hogy mégis sikerült az adózott eredményt, ha csak kismértékben is, de növelni, a jelentősen csökkenő pénzügyi veszteségnek tudható be. A társaság pénzügyi eredménye ugyanis 2,2 milliárd forinttal javult és csak mínusz 554 millió forintot mutat ez az eredménysor. Az adófizetés nem módosította lényegesen a számokat, így a 3,6 milliárd forintos eredmény 5 százalékos javulást jelent.
Az OTP ezúttal a harmadik legnagyobb bolgár pénzintézet, a Banka DSK megvétele iránt mutat érdeklődést - adta hírül a Bloombergre hírügynökségre hivatkozva a Világgazdaság mai számában. A bolgárok a tervek szerint a pénzintézet 67 százalékát értékesítenék, amelyet az OTP, illetve 15 százalék erejéig az EBRD vásárolna meg.
A Postabank közel 5 százalékos tulajdonosa a BurgenlandischeBank is pert indított a magyar állam ellen, és további két nagyrészvényes - a 12 százalékkal rendelkező Osztrák Postatakarék, valamint az EA Generali - is hasonló lépést fontolgat - értesült a Magyar Hírlap.
A British Sky Broadcasting (BSkyB) mérsékelni tudta veszteségét üzleti éve márciussal véget ért harmadik negyedévében: 30,8 millió fontra, részvényenként 1,6 pennyre csökkent a mínusz az egy évvel korábbi 111,1 millió fontról, illetve 6 pennyről. A Rupert Murdoch féle News Corp.-ot erősítő brit kábeltévé eszerint jobban állja a sarat sorozatos buktákról számot adó vetélytársainál, de a film- és sportközvetítési jogokért kiadott vagyonokat ő is megszenvedte.
Az IBM júliusig 8 ezer fővel akarja csökkenteni alkalmazottainak számát - értesült a The Wall Street Journal. Ez a létszám 2,5 százalékos lefaragását jelenti szerte a világon, de nem érintené azt a 17 ezer IBM-alkalmazottat, akik a Hitachival létrehozott vegyesvállalathoz kerülnek át. Az utóbbi két negyedévben az IBM árbevétele 1 milliárd dollárral elmaradt az előrejelzettől, részvényei a Dow Jones idei abszolút vesztesének számítanak, eddig 34 százalékos árfolyameséssel. A múlt hónapban a vállalat közölte, hogy első negyedévi eladásai és profitja a vártnál jobban csökkentek.
Idehaza a mezőgazdasági termelői árak színvonala 2002. január-márciusban 8,6 százalékkal esett vissza 2001 azonos időszakához képest. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek ára 15 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 0,8 százalékkal emelkedett. Márciusban a mezőgazdasági termékek termelői árának színvonala év/év alapon 7,4 százalékkal csökkent, ezen belül a növényi és kertészeti termékek árszintje 11,6 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 0,8 százalékkal volt alacsonyabb.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet