A Synergon-csoport ma közölt mérlege szerint a múlt esztendőben 21,092 milliárd forintos árbevételt ért el, üzemi tevékenysége 2001-ben 168,7 millió forintos veszteséget eredményezett, míg a mérleg szerinti eredménye 547,3 millió forintos veszteség lett. A 2002. április 29-ére kiírt közgyűlés elé kerülő mérlegjavaslat szerint a csoport saját tőkéje a múlt év végén 8,165 milliárd forint volt, céltartaléka pedig 38,1 millió forintra rúgott.
Az Inter-Európa Bank Rt. igazgatósága a 2001-es esztendő 965 milió forintos mérleg szerinti eredményéből 351 millió forintot javasol osztalékban kifizetni. A menedzsment az eredménytartalékba 614 millió forintot helyezne. Az április 29-re összehívott közgyűlés nyomán várhatóan megszűnik az az alapszabálybeli korlát, miszerint az "A” fajtájú törzsrészvényekből egy tulajdonos közvetlen és közvetett tulajdoni részesedése a társaság alaptőkéjének 10 százalékát nem haladhatja meg. A módosítás elfogadása után a tulajdonszerzésre ily módon kizárólag a vonatkozó jogszabályok tartalmaznak korlátozásokat.
A venezuelai elnök akkor még csak várható távozásának hírére az USA-ban irányadó WTI ára tovább, 48 centtel 24,51 dollárra csökkent a folytatódó ázsiai elektronikus kereskedésben, miután New Yorkban már 1,14 dollárral esett zárásig. Az USA olajimportjának 13 százaléka származott tavaly Venezuelából.
Rosszabb hír, hogy Franciaországban a várakozásokkal ellentétben kicsit gyorsult az infláció, bár éves szinten így is alig került az ECB 2 százalékos plafonja fölé.
