A LaSalle és a BB-csoport már egy ideje perli egymást. Idén januárban a LaSalle Tőzsdeügynöki Rt. - a LaSalle Értékpapír Rt. 60 százalékos tulajdonosa - kártérítési pert indított a Budapest Növekedési és a Budapest Vegyes Alap ellen. A volt BÉT-es brókercég tulajdonosai 845 millió forint és kamatai megfizetéséért indították az eljárást. A Budapest Bank alapjainak a LaSalle-üggyel kapcsolatban egyszer már a tőzsde mellett működő választott bíróság ítélete alapján közel kétmilliárd forintot kellett kifizetnie a brókercégnek. Tavaly ez az összeg további több mint 300 millió forinttal gyarapodott, amikor a Graboplast javára ítélt a Legfelsőbb Bíróság szintén ezzel az üggyel kapcsolatban.
Februárban viszont a Komárom-Esztergom megyei bíróság első fokon helyt adott a Budapest Alapkezelő Rt. által a LaSalle Rt. ellen indított keresetnek, és az egykori brókercéget 326 millió forint megfizetésére kötelezte. Ez az ítélet alátámasztja, hogy a LaSalle nem az ügyben korábban hozott választott bírósági ítélet szellemének megfelelően járt el - közölte akkor a NAPI Gazdasággal a Budapest Bank-csoport kommunikációs igazgatója.
