A két cég vezetői jövő héten a PKN székhelyén, Plockban találkoznak. A vezérigazgató elmondta, jól haladnak a cég átvilágításával, ami már a végéhez közeledik. Lengyel lapértesülések szerint a kizárólagos tárgyalásokra 90 nap áll rendelkezésre, vagyis azok január közepéig tartanak - az első 30 nap után, november 12-én áttekintik a tárgyalások eddigi eredményeit. Modrzejewski szerint - és ezzel nincs egyedül - a folyamat legkényesebb kérdése, hogy mi az új lengyel kormány szándéka. Tegnapi sajtóhírek arról szóltak, hogy az új kincstárügyi miniszter a PKN jelenlegi vezetésének leváltására készül, amire az elnök-vezérigazgató hűvösen csak úgy reagált: "hozzászoktam már az efféle híresztelésekhez, hiszen nem először fordulnak elő".
PKN-ügyben a november 12-i időpont a jelek szerint tehát nem jelent fordulópontot, és a gázüzletágra - ugyancsak november 12-ig - benyújtott ajánlatok értékelése ugyancsak eltarthat majd egy darabig. Így 12-én egyedül a Mol háromnegyedéves gyorsjelentése jelent majd újdonságot a befektetőknek. A részvényárfolyam elmúlt napokban tapasztalható határozott emelkedése mindazonáltal a gázüzletág eladásával kapcsolatban érezhető határozott - és több oldalról érezhető - szándéknak szól, ennek alapján ugyanis elképzelhető, hogy ha nem is novemberben, de még az év vége előtt döntés születik az ügyben.
