BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új Mol–PKN tárgyalási forduló november 12-én

A Mollal folyó kizárólagos tárgyalások közepette a lengyel kormány a PKN vezetésének leváltását készíti elő – jelentette a Rzeczpospolita varsói napilapra hivatkozva az MTI. A kizárólagos tárgyalásokra kitűzött egy hónapos időszak november 12-én jár le, akkor tekintik át a tárgyalások menetét. Addigra befejeződik a két cég kölcsönös vizsgálata, és elkészülnek a fúziójukra vonatkozó főbb dokumentumok.

2001. november 5. hétfő, 19:39

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nagyvállalat vezetésének leváltására a választásokon győztes Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) már korábban utalt. Ennek formális megtörténte azonban egyelőre bizonytalan, hiszen a közgyűlési szavazatoknak mindössze 28,44 százalékát ellenőrzi a lengyel állam. A közgyűlés összehívását a kincstárügyi minisztérium már október végén kérte (egyelőre csak a felügyelőbizottságbeli személyi változásra hivatkozva), a PKN igazgatósága azonban még nem tette meg. A vezetők leváltásáról szóló napirendet viszont legalább három héttel a közgyűlést megelőzően kell meghirdetni, ezért magára a közgyűlésre december előtt már biztosan nem kerül sor. A Rzeczpospolita szerint ha ez nem történik meg, a minisztérium könnyen blokkolhatja a tárgyalásokat. A tárgyalásokkal kapcsolatos fő kifogások között továbbra is ott van a Mol gázüzletágának eladása, valamint az, hogy a konstrukció szerint a Mol tulajdonképpen azzal a pénzzel fizetne, amit tőkeemelésként a PKN-től kapna.
November 12-e egyébként meglehetősen eseménydús napnak ígérkezik a Mol számára, akkor jelenik meg a gyorsjelentés, s – az MTI korábbi információi szerint – ez a végső határideje a gázüzletágra vonatkozó ajánlatok beadásának is.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet