BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még nem döntött a Betonútépítő a Betonút elleni perindításról

Mióta a szeptember végi rendkívüli közgyűlésen kiderült, hogy sok milliárdos kártérítési perre készül konkurense ellen a Betonútépítő Nemzetközi Építőipari (BNÉ) Rt., folyamatosan erősödik anyavállalata, a Pannon-Flax részvénye, sőt, tegnap 13,5 százalékos emelkedéssel féléves csúcsot is elért az árfolyama. A tízéves múltra visszatekintő ügyben egyelőre nem indult per, csupán – kint Kőteleky László vezérigazgató a NAPI Gazdaságnak elmondta – a jogorvoslati lehetőségeket vizsgálják. Cikkünk a szombati lapban olvasható.

2001. október 20. szombat, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az utóbbi években a magyar spekulánsok kedvenc papírjává vált Pannon-Flax tegnap valóságos rallit produkált, az 589 forintos csütörtöki záráshoz képest délután négyig 101 forinttal drágult, majd 669 forinton zárt. (Ez 1,5 milliárd forintra növelte a Pannon-Flax tőzsdei kapitalizációját.) Eközben a papírból rég nem látott, 40 milliós forgalom volt. Az addigi emelkedés okát már kora délután a perindításban, illetve a cégeladás közeli lehetőségében vélte megtalálni egy internetes újság, ez azután további vásárlói hisztériára adott okot. A Pannon-Flax legfontosabb érdekeltsége a 2 milliárd forintos jegyzett tőkével rendelkező BNÉ, amelynek részvényei a májusi csődegyezség értelmében 30 százalékban a hitelezőkhöz – zömmel beszállítókhoz – kerültek, a maradék a Pannon-Flax Konflax nevű Kft.-jében van. (A hitelezők egyébként október közepe óta folyamatosan vehetik fel a részvényeket.)
Az BNÉ vezérigazgatója, Kőteleky László a NAPI Gazdaság kérdésére megerősítette az anyavállalat közgyűlésén elhangzottakat: a társaság vizsgálja a jogi lehetőségeket egy 1991-ben a Betonút Rt. jogelődjével kötött, az akkori ÁVÜ által is jóváhagyott szindikátusi szerződésből fakadó jogai érvényesítésére, és ennek útja adott esetben akár egy nagyobb volumenű kártérítési eljárás is lehet. A vezérigazgató ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a BNÉ eladásáról – egyébként már meglehetősen régóta folyó – tárgyalások befejeződtek volna és aláírásra lenne kész egy erre irányuló szerződés. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen fejlemény – akárcsak maga a perindítás – mindenképpen rendkívüli tőzsdei tájékoztatást igényelne. A NAPI Gazdaság információja szerint egyébként egy 6–8 milliárdos – inkább csak tájékoztató jellegű összeget tartalmazó – levelet már hetekkel ezelőtt kapott a Betonút Rt. a BNÉ-től, de a BNÉ még maga sem döntötte el, hogy milyen formában indítja meg a keresetet a genfi választott bíróság előtt.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet