BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Kisebb-nagyobb emelkedést mutatnak a vezető nemzetközi részvényindexek: a Dow Jones és az S&P-500 0,1 százalék körüli, a Nasdaq 0,2, az FTSE-100 0,75, a CAC-40 pedig mintegy 0,4 százalékos pluszban van, míg a DAX - jórészt a Deutsche Telekom és Deutsche Post esése miatt - 0,2 százalékkal csökken. A BUX 6389 pontos értéke 16 pontos veszteséget takar.

2001. augusztus 21. kedd, 16:02

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A BÉT indexét főként a mintegy másfél százalékkal gyengülő Mol, illetve a több mint fél százalékos csökkenést mutató OTP húzza le. A Matáv nem követi a Deutsche Telekomot, s így immár egy százalék körüli pluszban van.
A háromhónapos diszkontkincstárjegyek mai aukcióján az egy héttel korábbinál 14 bázisponttal magasabb, 10,85 százalékos átlaghozam alakult ki.
A kormány döntése szerint a 2002 augusztusában átadásra kerülő a Budapest Sportcsarnokhoz kapcsolódóan 4-5 milliárd forintos parkrekonstrukciót hajtanak végre. A kabinet emellett 3,6 milliárd forintot juttat egyéb sportcélokra, többek között az utánpótlás-nevelés támogatására, illetve a 2012-es olimpia megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A Konzumbank kockázati céltartalék és értékvesztés nélküli üzemi eredménye június végéig 169 millió forint volt, négyszerese az előző év hasonló időszakában elért eredménynek és gyakorlatilag megegyezik a tavalyi egész évivel.
Az AstraZeneca Magyarország Kft. egymilliárd forintos beruházással Törökbálinton építi ki közép-európai kutató bázisát, ami várhatóan 2002 augusztusában készül el. Mint a NAPI Gazdaság megtudta, a gyógyszergyártó a mostani beruházáson kívül idén 1,6 forintot fordít gyógyszerkutatásra és klinikai vizsgálatokra.
Olaszországban a 12 legjelentősebb város adatai szerint augusztusban 2,9 százalékon stagnált az infláció, azaz havi szinten nem emelkedtek a fogyasztói árak. Elemzők - az olajárak csökkenése mellett - a gazdaság lassulásának tulajdonítják a pénzromlási ütem mérséklődését.
A J.P. Morgan Chase & Co. a korábban bejelentettnél háromezerrel több, azaz immár nyolcezer fő elbocsátását tervezi. Elemzők szerint a karcsúsítás mögött az áll, a nyereség javítása a pangó pénz- és tőkepiacok miatt csak költségcsökkentéssel oldható meg.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet