BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Felfelé tartanak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek: az európai mutatókra főként a kamatcsökkentési remények erősödése, a tengerentúli indexekre a kiskereskedelmi forgalom alakulása hat kedvezően. A DJIA, az S&P-500 és a Nasdaq 0,5 százalék körüli, az FTSE-100 1,5, a CAC-40 1,4, a DAX pedig 1,8 százalékos pluszban van. A BUX-ra nem hat a külföldi rally, a mutató tegnapi záróértéke körül mozog, délután négy órakor annál 6 ponttal gyengébben, vagyis 6 576 ponton állt.

2001. augusztus 14. kedd, 16:02

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A BÉT-en az Egis erősödik, a Matáv pedig száguld a konszenzusnál jobb eredmények nyomán, míg a Mol és az OTP a vártnál rosszabb mutatók miatt szenved. A távközlési részvény kurzusa 750 forint felett jár, míg a Mol 4 300 forint alatt forog.
Az Egis július 1-jével átlagosan vetítve 10-11 százalékos áremelést tudott elérni, amelynek éves hatása 1,8 milliárd forint pluszárbevétel - közölte a cég pénzügyi vezérigazgató-helyettese. A második negyedévben 1,86 milliárd forint fedezeti veszteség keletkezett; a jelenlegi, ismert fedezeti konstrukciót csak az év vége után módosítják. Az árfolyamsáv-szélesítés kedvezőtlenül hat az Egisre: minden 1 százalékos forinterősödés 150 millió forint eredménycsökkenést eredményez. A cégvezetés úgy véli, hogy az orosz és FÁK-piacon középtávon 25 százalékos növekedést lehet elérni.
A viszonylag erős kezdés után gyengült a magyar fizetőeszköz, s délután az árfolyamsáv erős oldalán, a centrumtól számított 10,25 százalékon állt, ami 246,85-247,20 forintos euróárfolyamot jelentett.
Júliusban nem változott az egyesült államokbeli kiskereskedelmi forgalom, ami jó hír, hiszen az elemzők 0,2 százalékos csökkenésre számítottak.
A vezető amerikai kiskereskedelmi cégek közül a második negyedévben a Wal-Mart a várakozásoknak megfelelően 2 százalékkal növelte eredményét, de a J.C. Penney sem okozott meglepetést, mikor az egy évvel korábbinál nagyobb veszteségről számolt be. A Wal-Mart ugyanakkor csalódást okozott a befektetőknek mikor közölte, hogy nehéz lesz elérni a második félévre kitűzött kétszámjegyű növekedési ütemet.
A frankfurti börzemutató növekedésében komoly szerepet játszik a Deutsche Telekom részvények feltámadása: az elmúlt héten több mint 20 százalékot zuhanó távközlési papír amiatt drágul, hogy a Goldman Sachs felvette az ajánlott részvények listájára.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet