BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

A bíztató kezdés után az amerikai részvényindexek már mínuszban is voltak, ám jelenleg a DJIA és az S&P-500 pénteki záróértéke körül mozog, a Nasdaq pedig 0,3 százalékkal erősödik. A tengerentúli bizonytalankodás nyomán kissé mérséklődött az európai indexek nyeresége is: az FTSE-100 0,3, a DAX 0,8, a CAC-40 pedig 1,4 százalékos pluszban van.

2001. augusztus 13. hétfő, 16:07

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az euró dollárral szembeni árfolyam nemrégiben 90 cent fölött is járt. A BUX 6 557 pontos szintje 59 pontos erősödést takar.
A Matáv 700 forint alá is benézett, ám négy órakor 724 forinton forgott a papír. A Matáv mellett az OTP 250 forintos drágulása is felfelé húzza a BÉT indexét, míg a Mol stagnál, a Richter pedig szerény mértékben erősödik.
A félvezetőgyártók kurzusára jótékonyan hat, hogy a Goldman Sachs "felülsúlyozásra" javította az egyesült államokbeli chipszektor papírjainak ajánlását, s emellett három cég - az Intel, az Analog Devices és a Maxim Integrated Products - részvényeit vette fel az általa ajánlott papírok listájára, holott a Credit Suisse First Boston a múlt héten épp bizalmatlanságának adott hangot.
A Rába Rt. közölte, hogy június 1-től minden üzletágában átfogó költségcsökkentési intézkedéssorozatot indított el. Az ebből és az átstrukturálási projektből történő megtakarítások 2002-ben 2 milliárd forint feletti eredménynövekedést biztosítanak a Rába csoportnak. A megtakarítás elsődleges forrása a létszámcsökkentés, amelytől 1,1 milliárd forintos megtakarítást remél a járműipari holding. A Rába-papírok délelőtt felfüggesztett kereskedése délután kettőkor újraindult a BÉT-en, a részvények kurzusa 15 forinttal csökkent
A TVK Rt. második félévi nyeresége várhatóan elmarad majd az első félévben elért 5,38 milliárd forinttól, s valószínűleg az éves tervet sem sikerül teljesíteni. Érzékenyen érinti a céget, hogy legfontosabb termékei világpiaci ára jóval erőteljesebben csökkent, mint ahogyan az alapanyagárak mérséklődtek.
A Domus Rt. az első félévben az egy évvel korábbihoz képest 14 százalékkal magasabb, 3,2 milliárd forintos árbevétel mellett 89 milliós üzemi veszteséget produkált, ami éves szinten 22 százalékos csökkenést jelent. A társaság a teljes 2001. évet tekintve még nyereséges is lehet, hiszen a második félév hagyományosan erősebbnek számít. A Domus 2000-ben 7,2 milliárdos forgalom mellett 58 millió forint nyereségről számolt be.
2001-ben kiemelkedő évet zárhat a Raiffeisen-csoport: az idei első fél év 6,2 milliárd forintos adózás előtti profitja alig, mintegy nyolc százalékkal marad el a tavaly egész évben elérttől - derül ki a bankcsoport első félévi konszolidált mérlegéből.
A háromhónapos MNB-kötvények mai aukcióján az egy héttel korábbival megegyező, 10,74 százalékos átlaghozam alakult ki.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet