A CA volt tartalomfejlesztési vezetője, Matt Oczkowski az AP információi szerint most új cégével, a Data Propria-val szállt be Trump 2020-as kampányába - olvasható a portálon.
Tudomásuk szerint egyenesen Oczkowski vezeti a kampányt Trump 2020-as kampánymenedzserével, Brad Parscale-lal együtt, a kampánymunka állítólag már el is kezdődött. Ebben a Cambridge Analytica több volt munkatársa is részt vesz, egyikük az a David Wilkinson, aki a CA-nál a vezető adatelemző volt.
Oczkowski ugyanakkor tagadja, hogy részt venne a Trump 2020 kampányban, azt azonban elismerte, hogy a republikánusok 2018-as kongresszusi kampányát most is segíti. Novemberben a képviselőház összes helyére, valamint a százfős szenátus 34 helyére választanak új embert az Egyesült Államokban.
A Facebook is beleroppant egy kicsit, amikor kiderült, hogy a Cambridge Analytica (CA) adatelemző cég 87 millió Facebook-felhasználó személyes adataival élt vissza. A brit gyökerű cég azt állította, ők vitték sikerre a big data segítségével Trumpot, egy rejtett kamerás felvételen pedig a cég vezetője, Alexander Nix arról beszélt, hogy koholt vádakkal és álhírekkel hogyan lehet hitelteleníteni bárkit a közösségi médiában.
A kép forrása: AFP.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el