Azt látjuk, hogy még nem vonták le megfelelően a történtek tanulságait - mondta a tárcavezető, szigorúbb átláthatósági szabályokat, illetve annak feltárását követelve, hogy kik voltak érintettek a Cambridge Analytica-botrányban.
Továbbra is aggodalomra ad okot a Facebook működése. Például az sem erősíti kifejezetten a bizalmat, hogy újra bevezetik az arcfelismerő funkciót - tette hozzá Barley, és problémásnak nevezte a cég által használt algoritmusok átláthatatlanságát.
Hat évvel ezelőtt mutatták be azt a technológiát, amellyel a közösségi oldal képes felismerni egy fényképen szereplő embert. Ezen funkciót nem sokkal később kikapcsolták az Európai Unióban, áprilisban azonban ismét lehetővé tették az aktiválását.
Vera Jourová uniós igazságügyi biztos reményét fejezte ki, hogy a luxembourgi tanácsülés résztvevői javaslatokat fognak tenni arra, milyen biztosítékok bevezetésével lehetne megakadályozni a beavatkozásokat a választásokba.
Beszélnünk kell a választási folyamataink biztonságáról - hangsúlyozta Jourová.
A botrány azután robbant ki, hogy kiderült: a Cambridge Analytica brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég több tízmillió Facebook-profilt használt fel az amerikai elnökválasztási kampányban. (Erre készül a Facebook - ezt mondta Zuckerberg Brüsszelben.)
A közösségi oldalról azóta letiltott vállalat közel 90 millió felhasználó adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta meg befolyásolni őket tudtuk nélkül. Az adatgyűjtés akár 2,7 millió európai felhasználót is érinthetett.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot