Az Európai Bizottság új rendelete szerint 2028-tól egységes szabályok vonatkoznak majd minden töltőre, tápegységre és kábelre az EU-ban. A cél az elektronikai hulladék mennyiségének további csökkenése és kisebb energiafogyasztás – írja a hwsw.
Az intézkedés az egységes USB Type-C csatlakozó kötelezővé tételét viszi tovább: a jövőben minden töltőre és tápegységre kötelező lesz legalább egy Type-C csatlakozót elhelyezniük a gyártóknak, a kábel pedig nem lehet fixen rögzített az egységbe.
Kapcsolódó
A jogalkotók szerint ezzel tovább csökkenhet az elektronikai hulladék, hiszen egyetlen töltő több eszközzel is kompatibilis lesz.
A töltőknek támogatniuk kell majd azt a protokollt is, amely képes finomhangolni az energiaáramlást a csatlakoztatott eszközhöz, illetve a túlfeszültség-elleni védelem is kötelező lesz.
A szabályozás értelmében új jelöléseket is be kell vezetniük a gyártóknak, így a kimeneti portokon fel kell majd tüntetni a maximális teljesítményt, illetve el kell helyezni az egységen az ún. "Common Charger" logót, mely arról tájékoztatja a fogyasztót, hogy a tápegység több készülékkel kompatibilis.
Részben az EU-s szabályozásnak köszönhető az is, hogy az okostelefonok körében mostanra világszerte elhagyták a gyártók a tápegységet az eszközök csomagolásából.
Hosszabb távon a várható hatás, hogy a töltő után a töltőkábelek is kikerülnek a dobozokból.
Az új szabályozást három évvel a hatályba lépését követően, azaz 2028. októberétől kell majd alkalmazni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán