A Google hatéves felhőalapú számítástechnikai megállapodást kötött a Meta Platforms-szal több mint 10 milliárd dollár értékben – fogalmazta meg egy, az ügyhöz közel álló forrás csütörtökön a Reutersnek.
Ez a közelmúltban az OpenAI-jal köttetett ügylet után a keresőóriás második nagy megállapodása, és
átszámítva közel 3500 milliárd forintnyi összegre rúg.
A megállapodás értelmében a Meta a Google Cloud szervereit, tárhelyét, hálózati és egyéb szolgáltatásait fogja használni – állította a névtelenséget kérő forrás.
Az üzletről először az Information számolt be. A Google és a Meta azonban nem reagált azonnal a megkeresésekre.
A hír azután érkezett, hogy Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója júliusban kijelentette, a techvállalat több százmilliárd dollárt költene több hatalmas, mesterséges intelligencián alapuló adatközpont kiépítésére. A Facebookot is működtető vállalat a múlt hónapban 2 milliárd dollárral megemelte éves tőkekiadási előrejelzésének alsó határát, 66 és 72 milliárd dollár közötti tartományra.
A Meta külső partnereket keres, akik segítenének finanszírozni az AI működtetéséhez szükséges hatalmas infrastruktúrát azáltal, hogy 2 milliárd dollárnyi adatközponti eszköztől szabadulnak meg – közölte a cég a hónap elején benyújtott bejelentésében.
Júniusban kiderült, hogy az OpenAI azt tervezi, hogy az Alphabet Google Cloud szolgáltatását is hozzáadja a számítási kapacitás iránti növekvő igényeinek kielégítésére, ami meglepő együttműködés két kiemelkedő versenytárs között a mesterséges intelligencia szektorában. A megállapodások özöne közepette a Google anyavállalatának felhőalapú számítástechnikai részlege júliusban közel 32 százalékos második negyedéves bevételnövekedést ért el, ami felülmúlta a várakozásokat.
Ezek a cégek talán becsődölnek az AI miatt, a befektetők mégis imádják őket
Még ha be is fuccsolnának az ismert nagyvállalatok csúcstechnológiai tervei, az sem tántorítaná el az mesterséges intelligenciában bizakodó befektetőket. Részletek >>>Nemrég beszámoltunk arról, hogy a szoftverfejlesztésben és felhőszolgáltatásban utazó Oracle, valamint a ChatGPT-t fejlesztő techcég, az OpenAI azt tervezi, hogy egy gigantikus adatközpontot hoz majd tető alá.
AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel