Alexandre Froment-Curtil 2012-ben csatlakozott a magyarországi leányvállalathoz, ahol a lakosság üzletág vezérigazgató-helyettese, majd pedig 2016-ban a Vodafone Magyarország vezérigazgatója lett. Froment-Curtil most a közel 41 millió előfizetővel rendelkező, a helyi piacot vezető Vodafone Egyiptom vezérigazgatójaként folytatja pályafutását.
A vezérigazgató utódjának kinevezése folyamatban van - közölte a mobilszolgáltató.
Kapcsolódó
Froment-Curtil vezetése alatt a vállalat elsődleges célja a kimagasló ügyfél-elégedettség elérése volt innovatív megoldások bevezetésével és kiváló hálózat kiépítésével. A vállalat szerint ennek köszönhető, hogy a Vodafone eredményei javulnak a magyar piacon, az ügyfelek elégedettségét tekintve pedig kiemelkedő helyen áll a vállalat.
Mindig úgy éreztem, hogy ez az ország tényleg jól teljesíthet, ha kiaknázza az emberek erősségeit: kreativitásukat, innovatív szemléletüket, büszkeségüket és kemény munkavégzésüket - mondta Froment-Curtil, aki nagy megtiszteltetésnek érzi az előléptetését.
(MTI Fotó: Illyés Tibor)
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
