Az új Spotify-előfizetési modell érdekessége, hogy ezúttal nem a zenei kínálatot érintik az új előfizetéssel. Az úgynevezett Audiobooks Access Tier 15 órányi hallgatási időt kínál havi 10 dollárért, aminek keretében a felhasználók több mint 200 ezer hangoskönyv közül válogathatnak.
A HWSW Online megjegyzi ugyanakkor, hogy a havi 11 dolláros Spotify Premium ugyancsak 15 órányi hangoskönyv-hallgatási időt kínál, emellé pedig más előnyök is tartoznak. A lap szerint nagyjából két hangoskönyvet merít ki a kínált hallgatási idő, a fel nem használt hallgatási idő pedig átvihető a következő hónapra.
Ugyanakkor a konkurens Audible ezzel szemben havi 15 dollár ellenében mindössze egy hangoskönyvet enged meghallgatni a felhasználóinak, a hallgatási órákra azonban nem vonatkozik korlátozás.
A Spotify korábban egy másik előfizetési modellt, az úgynevezett Hi-Fi csomagot is bejelentette, ami a korábbinál jóval magasabb minőségű, veszteségmentes zenét kínál a felhasználóknak, valamivel drágábban. Ezt a csomagot 2021-ben vezették volna be eredetileg, végül azonban elhalasztották, az új céldátum szerint pedig idén indítják el.
Veszteségmentes zenei élményt ugyanakkor már évek óta kínálnak az olyan konkurensek, mint a Deezer, a Tidal vagy az Apple Music.
Gigabírsággal sújtotta az Apple-t az Európai Bizottság
Az uniós testület az alkalmazásbolt-szabályokkal való visszaélés miatt szabott ki egy több mint 1,8 milliárd eurós pénzbírságot az amerikai óriásvállalatra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)