Az Egyesült Királyságban keresetet nyújtottak be a cég ellen, és ötmilliárd fontos kártérítést követelnek az ügy miatt. A vád szerint a Japán cég megsértette a versenyjogi szabályokat és a fogyasztói jogokat is – írja helyi források nyomán a Világgazdaság.
Beperelték az Egyesült Királyságban a Sony PlayStationt a fogyasztók megtévesztése és a versenyjogi szabályok megsértése miatt. A keresetben ötmilliárd font kártérítést követelnek kilencmillió megkárosított PlayStation-felhasználónak.
A keresetet Nagy-Britannia egyik leghíresebb fogyasztói jogokkal foglalkozó ügyvédje, Alex Neill nyújtotta be a bírósághoz. A vállalatot a versenyjog megsértésével vádolják. A kereset szerint a Sony PlayStation a piaci erejével visszaélve tisztességtelen feltételeket írt elő a játékfejlesztők és a kiadók számára, ami a fogyasztói árak emelkedéséhez vezetett.
A cég a vád szerint becsapta a felhasználókat azzal, hogy 30 százalékos jutalékot számolt fel minden digitális játék megvétele és a PlayStation Store-on keresztül történő, játékon belüli vásárlások után. A kereset szerint ez a megoldás nagyjából ötmilliárd font extra díj megfizetésére kényszerítette a fogyasztókat az elmúlt hat évben.
Az Egyesült Királyság Versenyjogi Fellebbviteli Bíróságához (Competition Appeal Tribunal) pénteken benyújtott kereset szerint bárki, aki az Egyesült Királyságban 2016. augusztus 19. óta vásárolt digitális játékot vagy kiegészítő tartalmat a PlayStation Store-on keresztül, beletartozik a keresetbe, tehát potenciálisan kártérítésre jogosult.
A becsült kár személyenként 67 és 562 font között van, a kamatok nélkül.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta