Az egyik legkedveltebb alkalmazás a Shazam, amivel pofon egyszerűen felismerhetünk szinte bármilyen zenét, ami éppen egy szórakozóhelyen vagy étteremben szól. A rendszer egyetlen gombnyomással, a telefonunk mikrofonja segítségével működik.
Miután az Apple felvásárolta a Shazam-et fejlesztő vállalatot, az iPhone-ok integrációt is kaptak, így ott elég csak annyit mondanunk a Siri-nek, hogy 'Shazam!' és azonnal dalfelismerésbe kezd a telefonunk.
A Shazam persze ettől még nem tűnt el a Google Play áruházból, ugyanakkor a soron következő Android 15-tel már talán nem is feltétlenül lesz szükségünk az alkalmazásra. A HVG ugyanis azt írja, hogy a jelek szerint, a Samsung Galaxy S24 modelljeihez hasonlóan, a Google is elérhetővé teszi az Android rendszeren a bekarikázással való keresést.
A Samsung telefonján ez a mesterséges intelligencia segítségével működik, a lényege pedig annyi, hogy bármi, amire rákeresnénk az interneten, azt egyszerűen csak bekarikázzuk a képernyőn.
A Google ugyanezt tenné elérhetővé bármelyik Androidos telefon számára, annyi újítással, hogy ebben a formában zenére is rákereshetünk.
De ezeken túlmenően is rakás hasznos új funkció lesz az új Androidban, mint például az egyérintéses jelszó, a lopásészlelés, a továbbfejlesztett többfeladatos működés a nagy képernyős eszközökön, valamint az egyes alkalmazásokhoz való korlátozott hozzáférés.
Már megint meg akarja előzni az Apple-t a Google
Ahogy közeledik az új iOS megjelenése, és vele együtt az Apple mesterséges intelligenciája, a Google kutyafuttában igyekszik felzárkózni a konkurenciához.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre