Eddig csak új készülékeket lehetett hitelre venni, azonban a Rejoy a felhasználói kérésére elérhetővé tette, hogy már felújított okostelefont is lehet részletfizetéssel vásárolni.
A vállalat közleménye szerint a Cofidis legfrissebb országos reprezentatív felmérése alapján a magyar vásárlók jellemzően 150-200 ezer forint közötti árkategóriájú mobiltelefonokra vesznek fel a magyar vásárlók áruhitelt. A hitelintézet szerint pedig az áruhitel kiterjesztésével jelentősen növekedni fog a használt készülékek beszerzése.
Kapcsolódó
A Rejoy közleménye szerint az új fizetési opcióval 10 hónapos futamidejű, nulla százalékos THM-mel megtámogatott, akciós készülékvásárlási kampányt indít a következő hetekben.
Az idei eladások alapján a magyarok főként néhány évvel ezelőtti iPhone-okat keresik a Rejoy piactér kínálatában, ezen belül is az iPhone 13-as és a 12-es modellek voltak a legkelendőbbek.
Ne tegyen telefont a rizsbe: ezt javasolja a Samsung
Ha Samsung készüléket használ, és megjelenik a kijelzőn a vízcsepp ikon, az azt jelenti, hogy a telefon olyannyira beázott, hogy a víz elérte a töltőcsatlakozót. Még sincs ok a pánikra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését