Az uniós hatóságok a digitális versenyszabályok megszegésével vádolják az Apple-t, mivel a cég megakadályozta az alkalmazásfejlesztőket, hogy szabadon olcsóbb szolgáltatásokhoz irányítsák a fogyasztókat.
Amennyiben beigazolódnak a bizottság vádjai, akkor a 383 milliárd dolláros éves globális bevétel akár tíz százalékát kitevő bírságra is számíthat az amerikai vállalat.
Abban az esetben, amennyiben az Apple megismétli a jogsértést, a cég globális bevételinek a 20 százalékára emelkedhet a bírság összege – írja a CNN.
DMA a gyakorlatban
Ez az első alkalom, hogy a 2022 őszén életbe lépett digitális piaci törvény (DMA) megsértésével vádol meg egy céget az EB. A tech óriásvállalatok 2024. március 6-ig kaptak határidőt, hogy az új jogszabállyal összhangban biztosítsák az unió térségében a szabad és tisztességes versenyt a legnagyobb digitális platformokon.
Annak ellenére, hogy márciustól (az új szabályozásnak megfelelően) az Apple eszközökön is elérhetővé váltak harmadik féltől származó alkalmazásboltok, a bizottság március 25-én vizsgálatot indított a kapuőrnek nevezett BigTech cégek: az Apple, az Alphabet és a Meta ellen is.
Továbbra se felel meg az elvárásoknak
Az Apple által alternatív piacterekként működtetett alkalmazásboltoknak a szabályai szerint „a fejlesztők nem adhatnak árinformációt az alkalmazáson belül", illetve nem kommunikálhatnak „semmilyen más módon" ügyfeleikkel az alternatív platformokon elérhető ajánlatokról.
Az Európai Bizottság szerint az Apple csak olyan, az alkalmazásokban található linkeken keresztül engedi meg a fejlesztők számára az úgynevezett átirányítást (steering), amelyek egy weboldalra vezetik az ügyfeleket. Ez a „link-kivezetési folyamat azonban számos korlátozás alá esik" - tette hozzá a testület.
Margrethe Vestager, az EB digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnöke szerint:
az átirányítás kulcsfontosságú annak biztosításához, hogy az alkalmazásfejlesztők kevésbé függjenek a kapuőrök alkalmazásboltjaitól, és hogy a fogyasztók megismerhessék a jobb ajánlatokat.
A bizottságnak a vizsgálat március 25-i megindításától számított egy éven belül kell végleges döntést hoznia arról, hogy az Apple betartotta-e a DMA előírásait.
Nem az első vizsgálat
Az EB egy másik vizsgálatot is indított az amerikai vállalattal szemben, amely azt monitorozza, hogy az Apple alkalmazásfejlesztőkkel szemben támasztott új szerződéses követelményei összhangban állnak-e a DMA szabályaival.
A kritizált követelmények közé tartozik az új technológiai díj, amely minden egyes telepítéskor 0,50 eurót számít fel a harmadik féltől származó alkalmazások fejlesztőinek.
Az idei évben 1,84 milliárd eurós bírságot szabott ki az amerikai cégre a bizottság, amiért az megakadályozta, hogy a rivális zenei streamingszolgáltatások, például a Spotify, közöljék az iPhone-felhasználókkal, hogy az Apple alkalmazásboltján kívül olcsóbb módot is találhatnak az előfizetésre.
Az Apple szerint az alkalmazásfejlesztők egyenlő feltételek mellett versenyezhetnek az alkalmazásboltjukban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon