Az OTP Bank mobilapplikációja az Átutalásőr funkció bevezetését követően újabb hasznos funkcióval bővült, amelyet eddig főként csak a Revolut-felhasználók élvezhettek, illetve azok, akik az Apple Tárca Tap-To-Cash funkcióját használták.
A Revoluton keresztül már régóta fizethetünk úgy bárkinek a környezetünkben, hogy a profiljához tartozó QR-kódot beolvassuk és azonnal átutaljuk a kért összeget. Az iPhone-okon elérhető Tap-To-Cash funkció ugyanez, csak itt nem QR-kóddal, hanem NFC-vel működik a rendszer.
Kapcsolódó
Az OTP Bank applikációban megjelent Pénzkérés simán nevű funkcióval azonban mindkét módszerrel, QR-kóddal és NFC-vel is azonnal beszedhetjük a kívánt összeget a környezetünkben lévőktől.
Ehhez nincs más dolgunk, mint az applikációban az Utalás menüponton belül a Pénzkérés simán funkciót kiválasztani, beírni a beszedni kívánt összeget, kiválasztani, hogy melyik számlaszámunkra szeretnénk, hogy beérkezzen, majd választhatunk, hogy QR-kóddal vagy pedig NFC-vel szednénk azt be.
A funkciónak két nagy előnye is van: egyrészt minden hazai banki szolgáltató mobilalkalmazásával kompatibilis, így azok is tudnak fizetni, akik az OTP hálózatán kívül bankolnak. Másrészt ezzel a funkcióval teljesen ingyenesen szedhetünk be pénzt, vagyis az átutalással szemben nem kell tranzakciós díjat fizetni utána.
Ezé a fizetési rendszeré lenne a jövő?
Elkezdődött a qvik fizetési rendszer fejlődése, az azonnali fizetésre épülő fizetési szolgáltatások már minden lakossági ügyfél számára ingyenesen elérhetők.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat