Amolyan „olcsósított” verziót fontolgatnak az előfizetéses ChatGPT-nél, azaz az OpenAI jobb, okosabb modelljeihez és eszközeihez elérhetőbb áron lehet majd hozzáférni. A hvg.hu arról ír, hogy az ingyenes változat mellett
a csúcsot már nem a havi 20 dolláros, vagyis 9000 forintos Plus, hanem a mindent felülmúló ChatGPT Pro jelenti, ami immár havi 200 dollárt, azaz 90 000 forintot kóstál. Ez az AI-chatbot mai legjavát nyújtja.
A mezei átlagfelhasználókat célozhatja meg a húszdolcsisnál is kedvezőbbnek ígérkező ajánlat, melyen már most is gőzerővel dolgozhat az OpenAI: az erről árulkodó jeleket ugyanis a Bleeping Computer vette észre a mesterséges intelligencián nyugvó alkalmazás kódjában.
Ha bevezetik a ChatGPT Go opcióját, akkor a portál kalkulációja szerint havidíjban akár 15 dollár alá is mehet a cég, sőt, a 10 dollár sem elképzelhetetlen. Ez átszámítva várhatóan 3500-5000 forint körül árszabást jelenthet.
Feltehetően ezzel a még kiforratlan, készülő csomagajánlattal is új felhasználókat próbálna megszólítani, illetve bevonzani a techvállalat.
Bevetésre kész a munkáltatók álma: az új kollégája nem kér fizetést és a szabadságot sem ismeri
A mesterséges intelligencia fejlődése új szintre lépett az MI-ügynökök megjelenésével, amelyek már nemcsak válaszolnak a kérdéseinkre, hanem önállóan végrehajtanak komplex feladatokat is. Az OpenAI által nemrég bejelentett ChatGPT agent képes weboldalakat kezelni, űrlapokat kitölteni, prezentációkat készíteni, sőt más szoftverekkel is együttműködni a felhasználó céljai szerint. Részletek >>>AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget