Jókora frissítést jelentett be a Microsoft a Windows 11-hez, melyek a Snapdragon X chippel ellátott Copilot Plus PC-kre már júniusban elérhetővé válnak.
Az újdonságok közül a leglátványosabb a Start menü átalakulása, ahol a "Minden alkalmazás" fül az okostelefonokhoz hasonlóan gördíthetővé válik, valamint a rendszer kategóriákba rendezi a továbbiakban a számítógépünkön lévő programokat.
Mindemellett új telefonpanel is érkezik, amely gyors hozzáférést biztosít az iOS vagy Android készülékkel szinkronizált hívásokhoz, üzenetekhez és akkumulátor-információkhoz – írja a PCWorld.
A felhasználói interfészen túl számos mesterséges intelligenciával működő funkciót is bevezet a Microsoft, ahogy ezt már megtette az Office és a Jegyzettömb esetében is. A továbbiakban azonban már a Beállításokban, a Paintben és a Fájkezelőben is ott fog virítani a Copilot. Az új eszközökkel akár hangutasításra is beállíthatják a felhasználók a rendszert.
A lap ugyanakkor megemlíti, hogy a rendszer minden AI-alapú ajánlást figyelmeztetéssel lát el, hangsúlyozva, hogy azok nem mindig pontosak, hiszen például egy rossz beállítás akár a rendszer teljes visszaállítását is eredményezheti.
Főként a képszerkesztés kap MI-csodákat: a Fotók megkapja az AI-alapú Relight funkciót, amivel akár három fényforrást is hozzáadhatunk a képhez, a Paint pedig intelligens kijelölést, generatív kitöltést és szövegalapú matricakészítést kap.
A képmetszéssel pedig automatikusan kivághatjuk a Copilot segítségével a fontos tartalmakat egy képernyőképről, továbbá szövegeket másolhatunk le róla, sőt színmintát is vehetünk a segítségével.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot