A Microsoft nagyon, de nagyon szeretné, ha megszeretnénk a saját fejlesztésű házi mesterséges intelligenciáját. Olyannyira, hogy ennek érdekében, még ha reklámokkal dúsítva is, de még az Office-programokból is újra kiadott egy ingyenes változatot, fókuszban a Microsoft Copilottal.
De megkapta már a Microsoft Edge is a maga részét az AI-ból, és a multimodalitását tekintve már szinte fej-fej mellett viaskodik a Google Gemini-vel.
Azonban a redmonti székhelyű vállalat most sokakat meglephetett, ugyanis nem más, évtizedek óta esszenciális Windows-alkalmazás kapta meg a mesterséges intelligenciát, mint a Jegyzettömb.
Az AI-modellel átírhatjuk a már kész szöveget úgy, hogy bővíthetjük, rövidíthetjük vele azt, és a kiválasztott stílusban átfogalmaztathatjuk vele. Ez két olyan funkció, amit a Copilot már régóta tud.
A Windows Central még februárban számolt be egyébként róla, hogy a Microsoft elkezdte tesztelni a jegyzettömb AI-integrációját.
Küldött egy levelet a Microsoft: dobjuk ki a szemétbe a számítógépünket
A techóriás elkezdte e-mailben értesíteni az aktív Windows 10 felhasználókat, hogy még az idén megszűnik az operációs rendszer további támogatása. Csakhogy a levélben egy igen érdekes javaslat is megbújik. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak