A Microsoft hétfőn bejelentette, hogy 400 millió dollárt fektet be Svájcban, a pénzt felhőalapú számítástechnikai és mesterségesintelligencia-infrastruktúrájának fejlesztésére fordítják – adta hírül a Reuters.
Ez az összeg hozzávetőleg 141,2 milliárd forintnak felel meg.
Az amerikai technológiai vállalat a befektetést Guy Parmelin svájci gazdasági miniszter és Brad Smith alelnök Bernben tartott találkozóján harangozta be.
A pusztán Svájcban ezer főt foglalkoztató szoftvergyártó nem közölt részleteket arról, hány munkahelyet teremt a beruházás.
Az erre szánt pénzt a Genf és Zürich közelében található négy adatközpontjuk bővítésére és korszerűsítésére fogják felhasználni, reagálva az AI és a felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások iránti megnövekedett svájci keresletre – ismertették.
Jelezték, a fejlesztés a meglévő és az új ügyfeleket is kiszolgálja, és lehetővé teszi, hogy az adatok Svájc határain belül maradjanak – ez fontos követelmény az egészségügyi, a pénzügyi és a kormányzati szektorban. A Microsoft bővíti partnerségi együttműködését a kis- és középvállalkozásokkal is, és fokozza képzési erőfeszítéseit, hogy segítsen az embereknek a mesterséges intelligencia és a digitális eszközök használatában.
Svájc a világ egyik vezető innovációs ökoszisztémáját hozta létre, amely a világszínvonalú kutatást a valós alkalmazásokkal ötvözi
– fogalmazott Smith egy nyilatkozatában.
Bill Gates azt ígérte, 2045-ig 200 milliárd dollárt oszt szét
Rászorulóknak szánja 71,63 ezermilliárd forintnyi vagyonát a Microsoft atyja, aki ugyanakkor rögzítette, temérdek szegény gyermeket ítél halálra a Tesla atyja és Trump tanácsadója. Részletek.Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta