A Microsoft hivatalosan bejelentette, hogy elbocsátja dolgozóinak csaknem 3 százalékát.
A technológiai óriás nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan hány munkahely szűnik meg, de mintegy 6 ezer embert érinthet a döntés.
Kapcsolódó
A Microsoft tavaly júniusban, amikor utoljára közölt adatot a létszámáról, 228 ezer teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztatott, akiknek mintegy 55 százaléka az Egyesült Államokban dolgozott.
A Microsoft közlése szerint
minden szinten és földrajzi területen lesz leépítés, de különösen a vezetői szinteken kell számítani elbocsátásokra.
A 3 százalékos leépítés a Microsoft legnagyobb elbocsátása 2023 eleje óta. Akkor a vállalat 10 ezer alkalmazottjától vált meg, ami a munkaerő közel 5 százaléka volt, csatlakozva ezzel azokhoz a technológiai cégekhez, amelyek létszámleépítésbe fogtak a világjárvány idején végrehajtott létszámnövelést követően.
A Microsoft néhány hete az elemzők által vártnál kedvezőbb eladási és nyereségadatokat közölt az idei első negyedévéről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt