Jóval kevesebb munkavállalóval fogja zárni az Intel az évet, mint tavaly. A vállalat új vezérigazgatója, Lip Bu Tan csütörtökön jelentette be, hogy költségfegyelmezettebb, racionális terveket gyártanak.
A létszámleépítés, amelynek nagy része már lezárult, része annak a törekvésnek, amelyen Tan márciusban, az irányítás átvétele óta folytat az amerikai chipgyártó cég megmentése érdekében. Az Intel üzletágakat adott el, alkalmazottakat bocsájtott el és átcsoportosította erőforrásait.
A vállalat évek óta alulteljesít vezetési hibák miatt. Az Intel gyakorlatilag már nincs jelen a virágzó mesterséges intelligencia chipiparban, amit jelenleg az Nvidia, és az Intel régi riválisa, azt AMD ural. Ezen felül az Intel azon ambiciózus és drága terve, hogy felvegye a versenyt a tajvani TSMC-vel, nem vált be.
Egy új vezérigazgató tervei
Lip Bu Tan csütörtökön jelezte, hogy átvette a vállalat irányítását, és megpróbálja kijavítani azt, amire korábbi vezetés hibájaként tekint. Tan szerint minden befektetésnek gazdasági értelme kell, hogy legyen, és azt kell gyártaniuk, amire ügyfeleiknek szüksége van, amikor szükségük van rá.
A részvények azonban továbbra is 4,5 százalékkal estek, miután a vállalat a Wall Street becsléseinél nagyobb veszteségeket jósolt a harmadik negyedévre. Tan egy konferenciahíváson azt is elmondta az elemzőknek, hogy szerinte az Intel úgynevezett 18A gyártási folyamata – amelybe elődje, Pat Gelsinger jelentős összegeket fektetett be – csak akkor hozhat ésszerű hozamot, ha azt az Intel saját termékeihez használják.
A létszámcsökkentés során az Intel a középvezetés több rétegét is eltávolította. A vállalat 15 százalékkal csökkenti létszámát a június végén jelentett 96 400 főről. Terveik szerint az év végére ezt a számot 75 000 főre csökkentik. Véleményük szerint ez természetes fluktuációnak számít.
A munkavállalóknak címzett üzenetében az új vezérigazgató elmondta, hogy az Intel megváltoztatja gyártási kapacitásának kiépítésére vonatkozó stratégiáját, és mostantól csak akkor tervez gyárépítést, ha megvan a chipjei iránti kereslet. Korábban a vállalat az Egyesült Államokban és másutt is a keresletet megelőzően épített gyárakat – írja a Reuters.
AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező