Az Oracle csütörtökön bejelentette, hogy az E-Business termékcsomagjának ügyfelei „zsaroló e-maileket kaptak”, megerősítve ezzel a szerdán kiadott figyelmeztetést az Alphabet tulajdonában álló Google-től – adta hírül a Reuters.
Egy blogbejegyzésben a kaliforniai székhelyű techcég közölte, vizsgálatuk megállapította, hogy hekkerek korábban azonosított szoftveres sebezhetőségeket használtak ki, és arra kérték az ügyfeleket, hogy frissítsék termékeiket.
Az Oracle egyelőre nem válaszolt arra a kérdésre, hány ügyfelet érintett a támadás. A Google „nagy volumenűnek” nevezte a hekkertámadást, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni.
Cynthia Kaiser, a Halcyon kiberbiztonsági cég zsarolóvírus-kutatóközpontjának vezetője korábban a Reutersnek elmondta,
cége több millió dollártól több tízmillió dollárig terjedő zsarolási követelésekkel szembesült, a legmagasabb összeg 50 millió dollár volt.
A lapnak küldött üzenetében a Google által a zsarolókampánnyal összefüggésbe hozott cl0p zsarolóvírus-csoport azt állította, hogy az Oracle „meghibásodott”, de hozzátette: „jelenleg nem vagyunk felkészülve a részletek megvitatására”.
A csoport tagjai és tartózkodási helye nem nyilvános. A biztonsági kutatók azonban régóta Oroszországhoz kötődőként vagy oroszul beszélőként azonosítják a csoportot. Ez egy zsarolóvírus-szolgáltatásként működő csoport, ami azt jelenti, hogy szoftverét és infrastruktúráját más kiberbűnözőknek adja bérbe a bevétel egy részéért cserébe.
Óriási közös dobással erősít az Oracle és az OpenAI
A szoftverfejlesztésben és felhőszolgáltatásban utazó vállalat, valamint a ChatGPT-t fejlesztő techcég azt tervezi, hogy egy gigantikus adatközpontot hoz majd tető alá. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt